Miért mondta le a brit pénzügyminiszter a davosi útját?
A pénzügyminisztérium szóvivője szerint "azért döntött így, mert számos személy, akivel találkozott volna, időközben távozott, és jobban teszi, ha idejét más dolgokra fordítja". A BBC Davosba kiküldött tudósítója, Bridget Kendall úgy értesült: David Miliband külügyminiszter sem vesz részt a fórumon.
Az angol pénzügyminiszter nem tájékoztatott arról, hogy pontosan mely találkozókat mondták le. Ugyanakkor valószínű, hogy döntésében szerepet játszott, hogy Barack Obama szakértő csapatának legtöbb tagja mellőzi a davosi konferenciát. A szóvivő szerint Gordon Brown továbbra is úgy tervezi, hogy részt vesz az eseményen, ahol az áprilisban Angliában szervezendő G20 találkozó pontjait ismerteti majd.


