BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eddig 214 milliárdnyi faragásról döntött a kormány - Gyurcsány még többet akar

A kormány az elmúlt hetekben eddig összesen 214 milliárd forint kiadáscsökkentésről döntött - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Keller László közölte: a 2009-es költségvetési hiánycél 2,9 százalék, de a kormány arra törekszik, hogy ennél alacsonyabb legyen. Az államtitkár szerint ehhez a kabinet saját hatáskörben tehet újabb lépéseket, illetve az év hátralévő részében megfontolhatja, hogy kezdeményez-e olyan törvénymódosításokat, amelyekkel további megtakarítások is elérhetőek.

A 214 milliárd forintos csomag részleteit ismertetve Keller azt mondta: a mezőgazdasági területalapú kiegészítő támogatások szűkítése 37 milliárd forrás megtakarítást jelent. A minisztériumok idei működési költségeiből 60 milliárd forintot zárolt a kormány. A lakásépítési és otthonteremtési támogatásoknál a kormány olyan intézkedéseket léptet életbe, amelyek egyrészt szükségessé teszik, hogy bizonyos önrészt vállaljanak az igénylők, másrészt csökkentik a visszaélések számát - közölte Keller, aki szerint ezzel 10 milliárd forintot lehet megspórolni.

A gáz- és távhő-ártámogatásnál 20 milliárd forintos megtakarítással számolunk - mondta az államtitkár, kiemelve, hogy a tárca alacsonyabb gázárral számol, így a lakosság terhei nem nőnek.

Keller László szerint az egészségügyben összesen 30 milliárd forint takarítható meg: a gyógyító-megelőző ellátás rugalmasabb, önszabályozóbb intézményfinanszírozási szabályrendszerének köszönhetően 15 milliárd forint, a gyógyszer-támogatási rendszernél pedig a generikus program felerősítésével szintén 15 milliárd forint.

A kiotói jegyzőkönyv szerinti kvótaértékesítésből befolyó többletbevétellel kivált a kabinet korábban nemzeti forrásból megvalósuló energia-megtakarítási programokat, ez 20 milliárd forintos tétel - fogalmazott Keller László, aki szerint a közmédia hatékonyabb, gazdaságosabb intézményi működése révén 3 milliárd forint megtakarítható.

Mintegy 10 milliárd forintot jelent a rokkantnyugdíj rehabilitációs program korábbi elindításának eredménye, illetve a rászorultság még következetesebb ellenőrzése - közölte az államtitktár. Elmondta: 24 milliárd forinttal lesz kisebb a kamatteher a makropályát érintő intézkedések miatt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton, a Reformszövetség tagjaival tartott konzultáció után úgy nyilatkozott: a kormány a bejelentett mértéknél valójában többet fog megtakarítani, a tervezett intézkedésekkel együtt az összeg várhatóan 260-270 milliárd forint lesz. Ez már közelít a Reformszövetség elképzeléséhez - tette hozzá.

A kormány nem azzal van elfoglalva, hogy az államcsőd valószínűségét jósolgassa - közölte Keller László a parlamentben, felszólalásokra reagálva. Elmondása szerint jelenleg is egyeztetnek a Reformszövetség javaslatairól.

Az MDF és az SZDSZ egyenesen az Országgyűlés elé hozná a Reformszövetség programját - derült ki Dávid Ibolya és Kóka János nyilatkozataiból. A két kis párt ezzel a szakértői csomagot támogatná, a kormányéval ellenében. Az 70-90 százalékában fedi saját pártjuk programját - mondták. 

Simor András is a Reformszövetség javasolt programja mellett emelte fel a hangját: bár a csomag megvalósítása szerinte sem lenne fájdalommentes, ha az nem valósul meg, akkor még nagyobb lehet a fájdalom.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.