Magyar gazdaság

Az AIG esetleges csődje komoly bukta lenne a német önkormányzatok számára

Igen súlyos következményekkel járna az AIG amerikai pénzügyi konglomerátum vagy más nagy amerikai bankok esetleges csődje a német települési önkormányzatok számára.

Száznál is több német város és falu vezetése kötött ugyanis határon átnyúló lízingügyleteket a nagy pénzügyi fellendülés idején a tavaly a világtörténelem legnagyobb egyedi vállalati veszteségét felhalmozó (100 milliárd dollárt bukó) AIG-vel és társaival. A becslések szerint a hosszú távú lízingszerződések adóügyi kiskapuit kihasználni kívánó ügyletek értéke az érintett önkormányzatoknál eléri a 80 milliárd eurót. A legrosszabb esetben ezt a pénzt teljesen elveszíthetik a települések. Kezdetben a trükkös ügyletek aranytojást tojó tyúknak látszottak az önkormányzatok számára.

Bochum példája világosan mutat rá azonban a konstrukciókban rejlő csapdákra. A Ruhr-vidéki város egyik önkormányzati képviselőjének (a szociáldemokrata Ottilie Scholz-nak) 2003 elején sikerült meggyőznie a testület többségét arról, hogy – néhány közvetítő beiktatásával – adják hosszú távú lízingszerződéssel tartós bérletbe a bochumi csatornahálózatot az AIG-nek, s azonnal lízingeljék tőle azt vissza. A tisztán könyveléstechnikainak látszó tranzakcióval voltaképpen az AIG amerikai adóját lehetett megspórolni – a megtakarításon pedig a város megosztozhatott a céggel. Az ügylet azért tűnt csábítónak, mert az USA jogrendszerében a hosszú távú lízingszerződéseket a tulajdonszerzéssel azonos módon kezelik.

A tulajdonszerzés pedig az önkormányzati vagyontárgyak megvétele esetén beruházásnak minősül, ami levonható az adóból. Scholz váltig hangoztatta, hogy ténylegesen Bochum város tulajdonában marad a csatornahálózat, az ügyletnek semmiféle kockázata nincs, az adókülönbözet megosztása pedig évi 20 millió eurós bevétellel kecsegtet az önkormányzat számára. Hasonló trükkös ügyleteket kötött Bochumon kívül München, Berlin vagy Essen vezetése is. Több mint száz település adta el „papíron” csatornahálózatát, villamosait vagy éppen a vásárcsarnokokat az amerikai „befektetőknek” a cserébe felkínált éves jövedelem reményében. Egyes területeken még versengés is megindult az amerikai partner kegyeinek elnyeréséért. A dortmundi városháza például 100 millió euróért cserébe vált meg teljes villamoshálózatától, Fuhrpark-jaitól és a Westfalenhallétól. Nürnbergben nyolcmillió dollárt kasszíroztak hasonló ügyleteken.

A városatyák bevételéhsége sok helyütt elnyomta azt a lelkifurdalást, hogy ezek az ügyletek voltaképpen az amerikai adófizetők megrövidítését jelentik. Az AIG kolosszális veszteségei azonban új megvilágításba helyezték a lízingszerződéseket. Bochumban például 90 millió dollárt kellett kifizetnie az időközben főpolgármesterré avanzsált Ottilie Scholz-nak. Ráadásul éppen akkor, amikor bezár a városi Nokia-gyár és komolyan aggódni kell az ottani Opel-telephely jövőjéért is. A pénzügyi csapda lényegét talán a Ruhr-vidéki Hulladékkezelő Társaság (Abfallentsorgungsgesellschaft Ruhrgebiet, AGR) példáján keresztül legkönnyebb megérteni. A Ruhr-vidéki önkormányzatok közös tulajdonában lévő cég 2003-ban hosszú távú lízingszerződést kötött egy hulladékégető bérbe adásáról – néhány közvetítőn keresztül – az Ohio-i központú Keybanknak és azonnal vissza is lízingelte azt. Az ügylet értéke 300 millió euró volt, amit a Keybank azonnal ki is fizetett. Az ügyletre az MBIA biztosítókonszernnél kötöttek biztosítást. Első pillantásra teljesen biztonságosnak tűnt a tranzakció. Az ördög azonban ez esetben is a részletekben, pontosabban a szerződés apró betűs részeiben rejlett. Ebben ugyanis kikötötték, hogy az AGR és az önkormányzati szövetség kötelezi magát az ügylethez kapcsolódó minden kockázat átvállalására, ha a 30 évre szóló szerződés ideje alatt bármelyik fél pénzügyi nehézségekbe kerül.

Márpedig pontosan ez történt az MBIA biztosítóval. A pénzügyi válság miatt leminősítették hitelképességét, emiatt pedig a törvényi előírások értelmében fel kellett mondania számos biztosítását – például az AGR ügyletét is. Az ügyletet azonban – szintén a törvényi előírások értelmében – biztosító vagy biztosítékok nélkül nem lehet fenntartani. Mivel a pénzügyi válság miatt új biztosító bevonása egy ilyen ügyletbe reménytelen, az önkormányzatoknak maguknak kellett biztosítékot találni a tranzakcióhoz. Ezt Bochum városa például 90 millió dollárnyi amerikai államkötvény jegyzésével tudta csak megoldani, ami mostantól kezdve egyfajta kaucióként szolgál a hulladékégető-szerződés fenntartásához. Ez azonban még csak a kezdet. A legtöbb lízingszerződésben ugyanis az szerepelt, hogy az önkormányzatok gyakorlatilag minden kockázatot átvállalnak és úgynevezett szerződés-felmondási értékeket (termination value) is megállapítottak. Ezek lényegében az ügyletben szereplő infrastrukturális eszközök visszavásárlását teszik szükségessé, ha például a lízingbe vevő pénzügyi szolgáltató (sok esetben az AIG) csődbe megy. Wuppertal városát például akár 500 millió dolláros veszteség is fenyegeti a szakértők szerint hulladékégetője 1999-es lízingbe adása miatt. A szerződéses kötelmektől való szabadulás az ilyen esetekben igen nehéz. A témával foglalkozó egyik ügyvéd (Julian Roberts) azt mondja, még nem hallott olyan esetről, hogy egy önkormányzat sikeresen kiszállt volna a hosszú lejáratú határon átnyúló lízingjéből.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek