Magyar gazdaság

A britek 76 százaléka szerint nem lehet megélni a segélyből

A Nagy-Britanniában élő szegények megsegítésére szólította fel a munkáspárti kormányt az Oxfam szervezet.

A jótékonysági szervezet saját felmérései alapján készült jelentésében hatpontos tervet vázol a szociális krízis enyhítésére.  Ebben szerepel többek között az alacsony keresetűek adójának csökkentése, valamint a segélyek összegének növelése - írja a BBC

Az Oxfam által megkérdezett közel kétezer felnőttnek mindössze 4 százaléka gondolja úgy, hogy a munkáspárti kormány eleget tett a munkanélkülivé váltak megsegítésére. A szervezet szerint az Egyesült Királyság elfeledkezik a kiközösített, adóssággal küzdő csoportokról.

A YouGov címen publikált felmérés szerint a megkérdezettek 75 százalékának munkahelyi életét személyesen vagy ismerősön keresztül befolyásolta a válság. A résztvevők hetven százaléka értett egyet azzal, hogy a kormány nem tett eleget az átlagemberek megsegítésére. 76 százalék úgy vélte, a munkanélküli segély nem elegendő a megélhetéshez.

 A munkáspárti kormány meghatározása szerint az minősül a brit szigetországban szegénynek, akinek a jövedelme az átlagjövedelem 60 százaléia vagy annál kevesebb. E minősités szerint a szigetországban 13,2 millió ember, azaz a lakosság 22 százaléka él szegénységben. Az Oxfam erőteljes lépéseket tart szükségesnek, ezek hiányában a szegénység jelentős növekedésére számít a szervezet.

szegénység Oxfam felmérés munkanélküli segély kormány adó
Kapcsolódó cikkek