BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyoldalú euróbevezetés? Veres szerint az IMF-ben nem vettek figyelembe realitásokat

Veres János pénzügyminiszter szerint nem vette figyelembe a jogi és gazdasági realitásokat az, aki a Nemzetközi Valutalapban (IMF) megfogalmazta, hogy a kelet-európai országok egyoldalúan vezessék be az eurót.

A pénzügyminiszter ezt a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában fogalmazta meg, hozzátéve: azok az országok, amelyek aláírták az európai uniós csatlakozási dokumentumokat, ebben világosan rögzítették, mit vállaltak és milyen eljárási rendben.

Veres János szerint aki az IMF-ben ezt a javaslatot felvetette, nem vette figyelembe, hogy az unióhoz csatlakozó országok mit írtak alá a csatlakozáskor. Hangsúlyozta: Magyarország hosszú ideje tárgyal azokkal az intézményekkel, amelyek illetékesek ebben a kérdésben. "Az IMF ebben nem illetékes, ennek illetékesei az eurózóna tagországai, az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Unió, az Európai Bizottság vezetői" - mondta.

A miniszter az ország belső ügyének, illetve a leendő kormány ügyének tekinti, hogy megfogalmaz-e egy leendő eurócsatlakozási menetrendet, tervet. Elmondta: Magyarország folyamatosan tárgyal arról, hogy milyen módon lehetne "megérkezni" az eurózónába, ahogyan arról is, hogy a feltételeket pontosítsák, esetleg módosítsák. Megjegyezte azonban, hogy az EKB ezzel kapcsolatban mindig a kemény álláspontot képviselte.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mikor lehet Magyarországon euró, elmondta: a leendő kormány nevében nem tud nyilatkozni, a reális cél az lehet, hogy az európai árfolyamrendszerhez az ERM-II. rendszerhez való csatlakozás után két évvel lépjen be az ország az eurózónába.

A pénzügyminiszter azt is közölte, hogy kedden találkozik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel. Újságírói felvetésre elmondta: a Bajnai Gordon által bejelentett program nagy része, mintegy 90 százaléka a Pénzügyminisztériumban (PM) korábban elkészült számításokon alapszik. Kiemelte: a PM-nek nincs a birtokában elhallgatott információ, ha esetleg újabb adatok jelennek meg az IMF, az Európai Unió, vagy az OECD közlése alapján, akkor a pénzügyi tárca elkészíti a szükséges újabb számításokat is.

A pénzügyminiszter közölte: a tárca számításait eddig is közölték az illetékesekkel, és "Bajnai Gordon eddig is az illetékesek közé tartozott". Arra az újságírói felvetésre, hogy vállalna-e tisztséget az új kormányban, úgy válaszolt: "ebben a kérdésben a nyilvánosság szereplői nem illetékesek, erre a kérdésre nem fogok válaszolni". A Pénzügyminisztérium adatainak megbízhatóságát firtató kérdésre Veres János leszögezte, hogy vezetése alatt a tárca mindig valós adatokat közölt. "Az ezzel ellentétes állítás valótlanság, hazugság" - mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.