Nem tudják már elborzasztani az adatok? - Nézze meg ezeket!
"Mély és kiterjedt recesszióval" számol az Európai Bizottság, ezt alátámasztják a most nyilvánosságra hozott becslések is. Eszerint a januári 1,8 százalék helyett a Bizottság most már 4 százalékos gazdasági teljesítménycsökkenéssel számol ebben az évben mind a közös valutát használó tagok, mind az unió egésze tekintetében – jelenti az AP.
A termelés csökkenéséből következően a következő két évben mintegy 8,5 millió munkahely szűnik meg az EU területén, ez azt jelenti, hogy 2010-ig több állás szűnik meg, mint amennyit az elmúlt két évben létrejött. Rekordot dönt majd az eurózóna munkanélküliségi aránya is, a háború után először elérve a 11,5 százalékot. Az eurózóna exportőrei 13 éve nem tapasztalt mélypontot élnek át ebben az évben.
A tagországok közül kiemelkedik Németország vesztesége. A magas minőségű termékek exportjának radikális csökkenésének következtében 5,5 százalékos GDP csökkenés várható. Nagy-Britannia és Olaszország 4-4,5 százalékos zsugorodásra készülhet, az állami támogatásokkal serkentett Franciaország viszont 3 százalékos mínusszal vészeli át az évet.


