Magyar gazdaság

"A tej felvásárlási ára néhol megközelíti az 1983-as szintet"

Az Európai Uniónak gyakorlatilag minden részéből érkeztek gazdák a mai napon Luxembourgba, hogy az EU mezőgazdasági politikája ellen tiltakozzanak. A mintegy 4500-5000 gazdálkodó traktorjaival Kirchberg városrészt teljesen megbénította.

Luxembourgban a tüntetés ideje alatt szinte megbénult Kirchberg városrész és környékének élete a tüntetés miatt, ahová a gazdálkodók mintegy 500 traktort is hoztak magukkal, elsősorban a Luxemburgot övező országokból, Franciaországból, Németországból, Hollandiából és Belgiumból.

Padraig Walshe, a Copa, az egyik legjelentősebb EU-s gazdaszervezet elnöke arról beszélt, hogy válságban van a tejágazat, az árak mélyponton vannak, a tej felvásárlási ára némely EU-országban már megközelíti az 1983-as szintet. A tejtermelők azért is vannak bajban, mert az elmúlt években a termelési költségek jelentősen megnövekedtek.

 

Ezért az Európai Bizottságnak és az agrárminisztereknek, akik a tüntetéssel egy időben tartották tanácsülésüket Luxembourgban, a gazdálkodók segítségére kell sietni. Ezt a tüntetők tábláikon úgy fogalmazták meg, hogy akták helyett tettekre, beszéd helyett intézkedésekre van szükség.

Pekka Pesonen, a Copa-Cogeca főtitkára korábban úgy nyilatkozott: a gazdademonstrációra azért volt szükség, mert az unióban nem csak a tejágazat van bajban, amelyet a bürokratikus intézkedésekkel ellehetetlenítenek, hanem a sertéstartás és a húsfeldolgozás is. Vagyis nemcsak a tejválság megoldását, hanem a hús- és sertésszektor bajainak orvoslását is napirendre kell tűzni.

Magyarországról egy busznyi gazdálkodó vett részt a tiltakozó megmozduláson. Oláh Endre, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének megbízottja az MTI-nek elmondta: ők is osztják azt az álláspontot, hogy a tejtermelők helyzete tarthatatlan, és az uniónak felül kell vizsgálnia jelenlegi, a tejtermék pályával kapcsolatban folytatott politikáját. Azaz: a kvótaalapú támogatást 50 százalékkal meg kell emelni, az export-visszatérítést is jelentősen, mintegy a felével kell növelni, valamint az uniónak be kell fagyasztania az országok kvótamennyiségét.

A tejtermelő ágazat kilátástalan helyzete miatt a gazdák hétfőn Budapesten, az Háza előtt is tartottak demonstrációt.

A múlt évben Magyarországon összesen 1,85 milliárd liter tejet termeltek. Most a tej felvásárlási ára 60 forint alatt van. Tavaly év elején 95-100 forintot adtak a felvásárlók egy liter tejért. Az átlagos önköltség ugyanakkor 70 forint körül van literenként. Magyarországon egy főre számolva évente átlag 177 liter a tejfogyasztás.

A tüntetők petíciót kívántak átadni Mariann Fisher Boelnak, az unió mezőgazdasági biztosának annak érdekében, hogy az agrárgondok mielőbb megoldódjanak, de az iratot senki sem vette át.

A demonstráció alapvetően békésen zajlott, jelentős rendőri jelenlét mellett.

tej Oláh Endre Boel luxembourg Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége gazdálkodó
Kapcsolódó cikkek