Magyar gazdaság

A terminátor leszámol a tankönyvekkel

Bár biztosan sok középiskolás diák szívesen végignézné, ahogy Schwarzenegger elpusztítja tankönyveiket, de a helyzet nem pontosan ez. Kalifornia kormányzója az állam 24 milliárd dolláros deficitjéből szeretne néhány milliárdot lecsípni, és ennek részeként cserélné lenne a nyomtatott tankönyveket elektronikus változatra, ezzel mintegy 350 millió dollárt spórolva.

A digitális formára való áttérés - bár hosszabb távon gazdaságos -  bevezetési költségei magasak lesznek, mivel ezt az állam mind a két millió diákja számára elérhetővé kell tenni. Problémát jelenthet az is, hogy az állam szegényebb részein nem minden minden háztartásban van számítógép. A legfőbb gyakorlati probléma, hogy amíg a tanulóknak nincs teljes és egyenlő hozzáférése számítógéphez, nagyon nehéz lesz a reform bevezétese - vélekedik a Citigroup elemzője.

Az intézkedést örömmel fogadták az anyagilag nehéz helyzetben lévő iskolaszékek - számol be a Financial Times. Iskoláink így jelentős összegeket takaríthatnak meg amit a tankönyvekre szántak volna és - állandóan változó világunkban - így lehetővé válik a kiadókank, hogy folyamatosan frissítsék az anyagokat a legújabb fejlesztésekkel - állítja Jim Vidak, Tulare megye főtanfelügyelője.

Schwarzenegger szerint a diákok is profitálnak a változásból, és a Facebook-on és Skype-on nevelkedett generációnak nem fog problémát okozni egy ilyesfajta változás. A tankönyvek elavultak, ahogy én látom - jelentette ki a kormányzó, majd hozzá tette - A gyerekek manapság éppen olyan könnyen boldogulnak az elektronikus eszközökkel, mint én egykor a ceruzával és a krétával. Szóval miért kell még mindig a kaliforniai iskolásoknak ilyen régimódi, nehéz és drága könyveket hurcolni az iskolákba?

Bár kalifornia az első állam ahol bevezetik az újítást, de előfordulhat, hogy az egész országra kiterjesztik az intézkedést. Ezen felül egyre gyakrabban merül fel ugyanez a kérdés a briteknél is. Az online jegyzetek, netről letölthető diák az előadásokról már régóta bevett szokás egyetemeken, főiskolákon hazánkban is, azonban itthon ez csak a felsőoktatásra jellemző.

e-könyv Kalifornia takarékoskodás Arnold Schwarzenegger tankönyv
Kapcsolódó cikkek