Van, aki sír, más dolgozik
Vegyes a fogadtatása az Út a munkához programnak – állítják a Világgazdaság által megkérdezett önkormányzatok. Az elmúlt évtizedekben ugyanis sokan választották az „ülünk és várjuk a segélyt” életformát, ennek napja azonban immár több mint két hónapja leáldozott.
A szociális segélyezésben paradigmaváltásként emlegetett program keretében ugyanis annak, aki képes rá, meg kell dolgoznia a támogatásért.
Nem mindenki fogja fel segítségként a programot. Előfordult olyan eset, hogy valaki rövid időn belül benyújtotta a felmondását, mondván: ő ezt nem bírja – mondta Titi Éva, Hortobágy polgármestere.
A Hajdú-Bihar megyei község önkormányzatánál azonban – úgy tűnik – ennek ellenére bevált a rendszer: a közfoglalkoztatási terv alapján eddig 41 embernek sikerült valamilyen közmunkát biztosítani, míg 43 fő továbbra is rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesül.
Ez utóbbi szám a polgármester aszszony elmondása szerint nagy előrelépést jelent a település életében, mivel a program kezdete előtt még kilencvenen kapták ezt a fajta szociális ellátást. Az azonban tény, hogy a 43 személy még így is nagyobb ráfordítást igényel, mint azok, akik közfoglalkoztatás keretében kapják meg a támogatást.
Az Út a munkához program esetében ugyanis a rát húsz százalékát az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk, nyolcvan százalékát az állam központi költségvetése finanszírozza. Ugyanakkor a közmunkások bérének 95 százalékát az állam állja, s csupán a jövedelem öt százaléka terheli az önkormányzatok büdzséjét.


