Magyar gazdaság

Vonzó a gépészmérnöki szak

A hetedik legnépszerűbb képzés a hazai hallgatók körében, egy év alatt 40 százalékkal nőtt a népszerűsége

A gépészmérnök alapszak az idén a hetedik legnépszerűbb a nappali képzésekre első helyre beadott jelentkezések körében – derül ki a felvi.hu adatsorából. A múlt évhez képest – amikor tizedik volt a toplistán – 40 százalékkal nőtt a népszerűsége. A felvételi ponthatárok egyébként holnap várhatók.

A jelentkezők által a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara a legkedveltebb, negyedük első helyen ezt jelölte be. A jelentkezők háromnegyedén osztozó 11 intézmény között már meglehetősen kiegyenlítettek a viszonyok.

A második és harmadik legnépszerűbb intézménybe – Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara, Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara – érkezett a jelentkezések 14, illetve 11 százaléka, míg öt intézmény öt és tíz százalék közötti, négy pedig 5 százalék alatti arányban részesül az első helyes jelentkezésekből. A gépészmérnöknek jelentkezők esetében 86-14 százalékos az arány az államilag támogatott képzés javára.

A jelentkezők 96,4 százaléka férfi, csupán 121 nő jelölte be e képzést első helyen.

Ennél sokkal súlyosabb probléma azonban, hogy a gépészmérnök alapszakra felvételizők nyelvtudása a többi szak jelentkezőihez képest lényegesen alacsonyabb szintű. A szakot első helyen választók 77 százalékának nincs nyelvvizsgája.

kultúra oktatás felsőoktatás gépészmérnök
Kapcsolódó cikkek