Túl lehet a mélyponton a magyar gazdaság
A vártnál nagyobb mértékben és immár az ötödik egymást követő hónapban emelkedett a németországi üzleti bizalmat jelző Ifo-index is. A márciusban 82,2 ponttal 26 éves mélypontot elérő mutató augusztusban 90,5 pontra erősödött a júliusi 87,4-ről.
Az MNB legfrissebb előrejelzése is bizakodásra ad okot: változatlanul 6,7 százalékos GDP-csökkenéssel és 4,2 százalékos drágulással számol ugyan az inflációs jelentés, az első fél év után azonban már az is előrelépés, hogy nem kellett tovább rontani a prognózisokat. A külső kereslet terén már az élénkülés jelei mutatkoznak, a belpiac azonban még nem igazán talált magára.
Aggódik viszont a jegybank a 2011-es büdzsé miatt, míg ez évre elegendőnek látnak kisebb zárolásokat a tartalékokból. Az inflációs cél eléréséhez pedig további visszafogott bérpolitikát tartanak szükségesnek.
A GYIA részindexei közül ezúttal hét hatott a növekedés és három a csökkenés irányába. Tovább erősödött az ipar, már-már feledtetve a tavaly év végén kezdődött zuhanását, és a nem élelmiszertermékek kiskereskedelmi forgalma is számottevően nőtt havi alapon. Utóbbi azonban csak egyszeri hatás, az áfaemelés miatti előre hozott vásárlások nyomán tudott bővülni, és könnyen lehet a következő időszakban a mostani emelkedést is meghaladó mértékű zsugorodás a forgalomban.
Tovább javultak a hazánk első számú külkereskedelmi partnerének számító Németország kilátásai, legalábbis az üzleti szereplők várakozásai alapján. Reálértéken is emelkedett a budapesti tőzsdeindex, és csökkent a munkakeresés átlagos időtartama is (főleg a munkanélküliség gyors növekedése miatt).


