BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szlovénia ront a GDP-előrejelzésén

A következő két negyedév lehetőséget kínál a gyors ütemű magyarországi jegybanki kamatcsökkentésre, mivel az amerikai és az euróövezeti pénzügypolitikai szigorítás még várat magára - áll londoni feltörekvő piaci elemzők szerdai értékelésében.

Az eddigi hivatalos várakozás szerint idén 4 százalékkal csökken, jövőre 1 százalékkal nő az ország hazai összterméke (GDP).

France Krizanic szerdán azt mondta, hogy a héten, vagy legkésőbb a jövő héten nyilvánosságra hozzák az új előrejelzést az első félévi gazdasági folyamatok figyelembevételével.

Az idei első félévben 8,8 százalékkal csökkent éves szinten a szlovén GDP, miután tavaly 3,5 százalékkal nőtt, 2007-ben pedig 6,8 százalékkal emelkedett. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy szerkezeti reformokra van szüksége Szlovéniának az államháztartási hiány leépítéséhez.

A GDP-arányos államháztartási hiány idén várhatóan 5 százalék körüli lesz a tavalyi 0,9 százalékos deficit után.

A hiányt egyebek között azzal akarja csökkenteni a szlovén kormány, hogy "legalább egy évre befagyasztja a közalkalmazotti béreket, valamint a nyugdíjakat" - mondta a pénzügyminiszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.