BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kórházi krízis – Miben reménykedik a miniszter?

Azt reméli az egészségügyi miniszter, hogy a jövő héten kompromisszummal aláírt megállapodással érhet véget a gyógyítóintézményekkel folytatott tárgyalássorozat, az egészségügy szakmai szervezetei engednek az elvárt 25,5 milliárd forintból, s megegyezhetnek a gyógyítási alapdíjról és az ismét bevezetendő teljesítményvolumen-korlátról (tvk) a pár hónapig működött 70-30 százalékos tb-finanszírozás helyett.

Ez utóbbinál a gyógyítási teljesítmények 70 százalékáért 150 ezer forint alapdíj járt, a fennmaradó díj a betegforgalomtól függő mértékben csökkent.  Két hete a gyógyítóintézmények szakmai szervezetei a kritikus pénzhiány miatt egyeztetést kezdeményeztek a szaktárcával, és demonstrációsorozatot helyeztek kilátásba.

Eladósodásuk olyan mértékűre duzzadt, ami már a betegellátást veszélyezteti. A biztosítótól kapott járandóság ugyanis nem fedezi az ellátás költségeit – állították. A forráshiányt súlyosbította a júliusi áfaemelés, az infláció, s hogy a kötelező béremelés fedezetét nem kapták meg a központi büdzséből. Tetézte a bajt a gyógyítókaszszában a válság miatt zárolt 13,5 milliárd forint.

A hét eleji második egyeztető tárgyalás azzal zárult, hogy a szakmai szervezetek felhatalmazást kérnek tagságuktól, elfogadják-e a szaktárca által kínált megoldásokat.
Alapkérdés, hogy a szervezetek engednek-e a 25,5 milliárdos követelésből – mondta a Világgazdaságnak Székely Tamás.

Választ vár arra is, a jelenlegi 70-30 százalékos szisztéma helyett visszaállítanák a tvk-t, s meg tudnak-e egyezni a gyógyítási alapdíj öszszegéről. Ha lesz megállapodás, októberben 4,5 milliárd többletpénzt kapnak az intézmények az idei büdzséből. Decemberben – a jövő évi költségvetés terhére – további összegre számíthatnak.

Januártól pedig az OEP-nek történő jelentést követő két hónap után fizetik a tb-apanázst, ez most három hónap. Így januárban két kifizetés lesz. A dolgozók bére átlagosan a költségek 60 százaléka, de a januári egyik utalásból azt nem kell fizetni – tette hozzá.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.