Magyar gazdaság

A metró és az autópályák jelentik az építéseket

Az építési volumen erőteljes idei ingadozásából átlagosan stagnálás közeli eredmény jöhet ki. Továbra is az állami infrastruktúra-bővítés jelent keresletet a szektor számára.

Az építőipari termelés volumene 2009 szeptemberében 1,2 százalékkal csökkent a tavaly szeptemberihez képest – jelentette a KSH. Ez némileg kedvezőbb az idei átlagos változásnál, az év első kilenc hónapjában a termelés 2,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az elmúlt hónapokban erőteljesen ingadozott a termelés, emlékezetes a júniusi 15 százalékos emelkedés, majd az azt követő hirtelen visszaesés, amit az áfakulcs emelése váltott ki. Úgy néz ki, hogy éves átlagban stagnálás vagy enyhe zsugorodás lehet a szektorban, ami azonban azt jelenti, hogy a 2005-ös kibocsátási szinttől jó 20 százalékkal marad el a szektor teljesítménye.

Szezonálisan kiigazítva a termelés szeptemberben 3,7 százalékkal magasabb volt, mint augusztusban, az előző két hónapban negatív volt a rövid bázisú mutató. Az építőipar termelői árai a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,3 százalékkal emelkedtek.

A két építményfőcsoport termelése továbbra is ellentétesen alakul: az építőipari termelés. Az épületeken végzett munkák volumene 15,7 százalékkal esett vissza; az egyéb építményeken végzetteké ezzel szemben – az előző hónapokhoz hasonlóan – emelkedett, 17 százalékkal magasabb volt, mint 2008 szeptemberében. Az egyéb építmények termelésének növekedése továbbra is út-, vasút- és metróépítési munkáknak köszönhető. Évkezdettől számítva az épületeken végzett munkák volumene 13,2 százalékkal mérséklődött, az egyéb építményeken végzetteké 11,8 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan kiigazítva az épületek építése 1,2 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 6,5 százalékkal nagyobb volt az egy hónappal korábbinál.

építések építkezések válság építőipar
Kapcsolódó cikkek