Magyar gazdaság

Euróbevezetés 2013-ban - Lehetséges?

Az Ecostat is megnyilatkozott az újból fellángoló euróbevezetési vitában. Az intézet új főigazgatója, Zádor Márta a GKI-val egyetértve elérhetőnek tartja a 2013-as belépést, de csak abban az esetben, ha a külső inflációs folyamatok ezt lehetővé teszik.

Ez évre 6,3, jövőre 0,3 százalékos GDP-csökkenést prognosztizálnak a szakértők, és mindkét évben szűkülő fogyasztást várnak. A beruházások már lassan bővülhetnek, és ugyancsak növekedhet – igaz, szerény mértékben – a külkereskedelmi forgalom.

A 2009-es költségvetés következetes végrehajtásában komoly nehézséget jelent a külső konjunktúra bizonytalan alakulása, illetve az adóbevételek tervezése, a megszorító intézkedések átgyűrűző hatásainak számszerűsítése. Az adókiesés a tervekhez képest elérheti a 700 milliárd forintot. Ezt részben a hiánycél megemelésével (300 milliárd forint), részben a tavasszal bejelentett kiadáscsökkentő intézkedésekkel (400 milliárd) igyekezett kompenzálni a kormány. E mellett is tarthatónak véli azonban az Ecostat az idei négy százalék körüli hiánycélt.

A külső és belső kereslet szűkülése önmagában jelentős, 170 ezer fős foglalkoztatáscsökkenést eredményezett volna – állapította meg a kutatóintézet legfrissebb, negyedéves előrejelzésében. A közmunkaprogramok kibővítésének és a munkahelymegtartó programoknak köszönhetően azonban csak 110 ezres csökkenés következett be összgazdasági szinten - írja a Világgazdaság.

A GKI szakértői szerint már jövő februárban meg lehetne kezdeni az euró bevezetésének előkészítését a parlamentben, s ennek nyomán kérni a belépésünket az ERM II árfolyamrendszerbe. Az idei 6-7 százalékos GDP-csökkenést követően stagnálásra számítanak a kutatóintézet munkatársai, az ágazatok többségében szintén stagnálást, az iparban és az építőiparban enyhe fellendülést vetítenek előre.

GDP hiánycél Ecostat GKI kiadáscsökkentő euró Euróbevezetés
Kapcsolódó cikkek