Magyar gazdaság

Magára talált a globális tőkeáramlás

Az első negyedév drámainak is mondható zuhanása után a második negyedben magára talált a külföldi működőtőke-áramlás a világban. Legalábbis erre utal az ENSZ Kereskedelemfejlesztési Szervezete (UNCTAD) által kidolgozott mutató mozgása.

A 2005-ös évet bázisnak tekintő, mostantól negyedévente kiszámolandó index ugyanis az ez év január–március között nagyon mélyre, 69,6 pontra került, míg június végére ismét száz fölé emelkedett (114,5).

A javulás egyenetlen volt, a G20-as országokba érkezett tőke például 38 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest. Halvány emelkedést rögzítettek néhány feltörekvő országban, mint Brazília és India és Oroszország; ám Kínában maradt az első negyedéves szinten a beáramlás.

A harmadik negyedévben nem számítanak további erőteljes javulásra a szervezet szakértői, főként azért nem, mert a meglévő információk szerint a határokon átnyúló vállalat-öszszeolvadások és -felvásárlások terén nem várható jelentős emelkedés. A tőkeáramlás egy további jelentős eleme, a zöldmezős beruházások terén sem várható jelentős javulás az év harmadik negyedében.

Mindezzel együtt az UNCTAD szakértői úgy látják, hogy valamelyest javulóban van a nemzetközi befektetési környezet. A javulás azonban törékeny, és éves szinten viszonylag gyenge marad az idén a globális tőkeáramlás.


Magyar kép

A szaktárca az idén mintegy kétmilliárd eurónyi FDI-t vár, ez elmarad a sokéves – 3,9 milliárd eurós – átlagtól. Kétmilliárd körüli érték utoljára 2003-ban volt.

Az ITD Hungarynál a válság tavaly őszi kezdete óta a lehetséges befektetési projektek száma 20 százalékkal megcsappant. Érdeklődés van, de a cégek egyelőre kivárnak a döntéssel.


Az ITD Hungarynál a válság tavaly őszi kezdete óta a lehetséges befektetési projektek száma 20 százalékkal megcsappant. Érdeklődés van, de a cégek egyelőre kivárnak a döntéssel.

-->

G20-as országok Brazília UNCTAD India
Kapcsolódó cikkek