
Most dől el a budapesti békecsúcs sorsa: Szijjártó Péter váratlanul a világ túloldalán tűnt fel, onnan üzent a magyaroknak – "Komoly napok jönnek"
A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-posztban közölte, hogy megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a Trump–Putyin-budapesti békecsúcs részleteit tárgyalhatják az amerikai vezetőkkel.
Szijjártó Péter egy nappal korábban még Luxembourgban vett részt az Európai Unió Külügyek Tanácsának ülésén. Ott a tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi uniós döntések veszélybe sodorják a magyar energiaellátást, mivel a tervezett jogszabály ellehetetleníti az ország kőolaj- és gázellátását.

Budapesti csúcsra hívás
Az egyelőre nem világos, hogy a budapesti házigazda magyar miniszterelnökön, Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökön kívül Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is jelen lesz-e a budapesti békecsúcson, mivel eddig ellentmondásos nyilatkozatok jelentek meg erről. Mindenesetre az ukrán elnök a múlt héten egy interjúban arról beszélt, hogy hajlandó találkozni orosz kollégájával, így
akár mind a két hadviselő fél jelen lehet a tárgyaláson.
Kérdés persze, hogy fordítva is igaz-e, tehát Putyin hajlandó-e tárgyalni Zelenszkijjel, valamint kérdés, mit szól az ukrán vezető meghívásához Donald Trump és Orbán Viktor.
A kettős adózási rendszer is terítékre kerülhet
Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény visszaállításáról tárgyalt amerikai kollégájával Washingtonban októberben, így feltételezhető, hogy ez a téma is hamarosan újra napirenden lesz az amerikai–magyar tárgyalásokon.
Már januárban kihirdették Orbán Viktor határozatát: a Magyar Közlönyben akkor azt lehetett olvasni, hogy Orbán Viktor egyetért a nemzetgazdasági miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésével, miszerint „Magyarország kormánya és az Amerikai Egyesült Államok kormánya között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló megállapodásnak létre kell jönnie”.
A miniszterelnök felhatalmazta Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy
- kijelölje a tárgyalásokon részt vevő személyeket;
- ő vagy a kijelölt személy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezeteket kézjegyével lássa el;
- felhívta a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a megállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
- valamint felhívta a nemzetgazdasági minisztert, a külgazdasági és külügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy a megállapodás létrehozását követően annak végleges szövegtervezetét haladéktalanul terjesszék a kormány elé.
Orbán Viktor korábban arról nyilatkozott, hogy Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatai megsínylették a Biden-adminisztráció sokszor ellenséges lépéseit. Ilyen volt egyértelműen a kettős adóztatásról szóló egyezmény felmondása, ami kimondatlanul is azzal a céllal született, hogy rontsa a magyar gazdaság versenyképességét.
A kettős adóztatási egyezmény helyreállítása pedig azért lenne fontos, mert csökkentheti a magyar vállalatok adóterheit az Egyesült Államokban, ezáltal ösztönözné a kétoldalú kereskedelmet és befektetéseket.