Igazság szerint nincs is más út, mióta a "fogyasztói társadalom" egykori legendáját szertefoszlatta a "globalizáció" az utóbbi másfél évtizedben. Ez vonatkozik az egész fejlett Európára.
Az EU statisztikai hivatalának adataiból felmérhető a múlt, amely - egyelőre - meghatározza a jövőt. Az euróövezeti hazai össztermék (GDP) keresleti oldali összetevői között hagyományosan 57 százalék körül van a lakossági fogyasztás súlya, beleértve a köztámogatásból megvalósuló egyéni fogyasztást is. A vállalati tőkeberuházások aránya 21 százalék körüli, a kereskedelmi egyenleg pedig 0,5 százalék körüli, úgy, hogy az értéke az euróövezeti GDP-érték mintegy 39 százalékával egyenértékű.
Az euróövezeti GDP 2006-ban 3,0 százalékkal, 2007-ben 2,7 százalékkal, 2008-ban 0,6 százalékkal nőtt, tavaly várhatóan 4,0 százalékkal csökkent. Eközben a lakossági fogyasztás 2006-ban évi átlagban 0,5 százalékkal, 2007-ben 0,3 százalékkal, 2008-ban 0,4 százalékkal nőtt a térségben, és tavaly valószínűleg visszaesett, legalábbis az első három negyedév átlagában 0,1 százalékkal kisebb volt változatlan áron, mint egy évvel azelőtt.
A lakossági fogyasztásnak ez az érzéketlensége nem meglepő ahhoz képest, hogy az euróövezetben kifizetett bértömeg 2006-ban reálértékben mintegy 0,5 százalékkal, 2007-ben 0,6 százalékkal, 2008-ban 0,1 százalékkal nőtt. Nagyobb ugrás csak tavaly volt: az első három negyedév átlagában a bértömeg 3,4 százalékkal ért többet, mint egy évvel azelőtt, mert az szinte eltűnt a válság miatt. Tulajdonképpen mindössze ez védte meg a lakosságot a meredekebb életszínvonal-romlástól. Éppenséggel a legnagyobb euróövezeti gazdaságban, Németországban az elmúlt évtizedben már nem nőtt, sőt, 2005-től egészen a tavalyi, átmeneti deflációig csökkent a reálbér és a kifizetett összes bér vásárlóértéke is.
Korábban a számottevő bérnövekedés hiányát a hitelezés pótolta valamelyest a lakossági fogyasztás gyenge ütemének fenntartásában. Ez a pótszer most alig csordogál , miközben a munkáltatók szűkmarkúsága marad a régi, sőt, a jelenlegi helyzetben nyilván még romlik is a béremelés esélye.
Márpedig, ha a vállalatok nem akarnak vagy nem tudnak fizetni dolgozóiknak, és már a is kevésbé pótolja ki a lakosság bevételeit, akkor csak az export marad növekedési kiútnak. Az irányzat a korábbi években is jól látszott. Az exportot megalapozó vállalati beruházások 2006-ban 1,4 százalékkal, 2007-ben 0,8 százalékkal gyarapodtak az euróövezetben, 2008-ban 0,2 százalékkal csökkentek, tavaly az első három negyedévben átlagosan 2,6 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Az euróövezeti export 2006-ban 2,4 százalékkal, 2007-ben 1,1 százalékkal, 2007-ben 1,2 százalékkal nőtt, tavaly az első három negyedévben 2,2 százalékkal kisebb volt az egy évvel azelőttinél.
Más szóval: az euróövezet gazdasági növekedését korábban is a beruházás és az export határozta meg, ezek visszaesése lökte negatív zónába a GDP alakulását is, és - a lakossági elem hiányában - csak ezek hozhatnak fellendülést a belátható jövőben is.
Ezt elég jól illusztrálja a német gazdasági minisztérium január végén megjelent, idei évre szóló előrejelzése. A német kormány idén 1,4 százalékos GDP-növekedésre számít a tavalyi, 5 százalékos visszaesés után. Tavaly októberben még csak 1,2 százalékos idei GDP-növekedésben reménykedett. Az új becslés szerint a lakossági fogyasztás idén 0,5 százalékkal csökken, jobban a korábban várt 0,3 százaléknál, mivel a tavalyi roncsprémiumhoz hasonló közületi ajándékok idén nem várhatók. Ezek tavaly 0,4 százalékos növekedéshez segítették a lakossági fogyasztást Németországban, a kormány által korábban jósolt, 0,8 százalékos többlet helyett.
A vállalati termelőeszköz-beruházások 3,1 százalékos növekedésére számítanak idén, a korábban becsült, 1,5 százalékos gyarapodás helyett. Ezek a beruházások tavaly 20 százalékkal visszaestek.
Az exportban 5,1 százalékos évi többletet lát a német kormány az idén, a tavaly ősszel becsült, 4,3 százalékos emelkedés helyett. Tavaly a német export 14,7 százalékkal csökkent.
Tulajdonképpen mi folyik itt? A német exportőrök abban reménykednek, hogy Kína, amilyen gyorsan csak lehet, növeli bajnoki előnyét az exportban. A németek és a kínaiak ugyanis nem versenytársak. Kína - egyelőre - főleg olcsóbb, feldolgozott termékeket exportál, amelyeket talán csekély béremelésből, sőt, akár reálbércsökkenés után is meg tudnak venni az euróövezeti fogyasztók. A kínai export viszont óriási fejlesztéseket, beruházásokat ösztönöz Kínában, és az ehhez szükséges drága gépeket, berendezéseket, fejlett technológiát a fejlett országok szállítják, köztük Németország. Ezeknek a fejlett termékeknek az árát úgy tudják Kína számára elfogadható szinten tartani, hogy spórolnak, nem utolsó sorban a béreken. Így lendülhet föl a gazdaság mindenütt anélkül, hogy annak a bérből és fizetésből élők hasznát látnák.
