Coface: csak szerény növekedés várható
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA hazai cégek növekvő kinnlevőségállománnyal, csökkenő forgalommal, valamint szigorúbb banki finanszírozással szembesültek a múlt évben a Coface Hungary Hitelbiztosító legfrissebb elemzése szerint. A válság talán legszembetűnőbb jele az árbevétel visszaesése volt: a megkérdezett cégvezetők negyven százaléka forgalomcsökkenésről számolt be.
Dercze Zoltán országigazgató elmondta: eladósodottság tekintetében is romlott a helyzet, tavaly a fizetésképtelen eljárások száma 37 százalékkal ugrott meg, mértéke meghaladta az előző évi tendenciákat. Oka, hogy az évek óta megfigyelhető magyar válságjelenségekhez hozzáadódott a nemzetközi válság hatása, és erre a hazai vezetők nem voltak felkészülve.
Összességében nincs olyan szektor, amelynek sikerült volna kivonnia magát a válság hatása alól. A legnagyobb vesztes a gépjárműipar, ahol a megkérdezettek 60 százaléka forgalomesésről számolt be. 2010-ben ilyen mértékű zuhanás nem várható, de a növekedés lassú lesz, és elsősorban az exportpiacokon várható fellendülés.
A cégek több mint tíz százaléka nehezen jutott banki hitelhez. A vállalatok likviditásának nagy romlása megkeserítette a hitelbiztosítók életét is, amelyek most már nagyobb hangsúlyt fektetnek az adós cégek pénzügyi helyzetének rendszeres minősítésére. A tudatos kockázatkezelés azonban még mindig nem szerves része a magyar vállalati kultúrának, pedig az elmúlt fél évben tovább romlott a hazai cégek megítélése a régióban: minden második magyar vállalkozás számít kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek – mondta az országigazgató. VG


