A szakértők mai ülésüket követően úgy nyilatkoztak: bár a legtöbb mutató javulást jelez, egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy véget ért a válság, mivel számtalan gazdasági jelzőszámot utólag módosíthatnak - jelenti az AP.
Számtalan elemző szerint a tavaly júliusban ért véget, ugyanakkor a rangos szervezet szerint ezt egyelőre nem lehet leszögezni, csak annyit tudhatunk, hogy az amerikai válság 2007 decemberében kezdődött. Egyébként a szervezet rendszerint alaposan átgondolja az eseményeket, mielőtt kijelölné egy válság időpontjai, így például a 2007 decemberi kezdőpontot is egy évvel később közölte.