Eurózóna: Egy jó és egy kevésbé jó hír
Áprilisban 1,5 százalékra emelkedett az infláció az eurózónában a márciusi 1,4 százalékhoz képest. 2008 decembere óta nem járt ilyen magasan az infláció, amelyek fokozatosan emelkedik a kilábalás kezdete óta. Bár az energia- és élelmiszerárak a többi terméknél gyorsabb ütemben emelkednek, a szakértők nem számítanak a pénzromlás ütemének drasztikus erősödésére, különösen a munkanélküliség várható emelkedésének fényében.
A legfrissebb adatok szerint ugyan ez eurózóna munkanélkülisége nem változott márciushoz képest, a 10 százalékos arány a legmagasabb, amelyet az euró 1999-es bevezetése óta mértek. A BNP Paribas elemzője az AFP-nek úgy nyilatkozott: az állástalanok száma – még ha lassabb ütemben is – de tovább nő a következő hónapokban. Celemente De Lucia szerint ez nyomást gyakorolat a béremelésekre, amik pedig az infláció fő hajtóerejét jelentik. Hasonlóan vélekedett az IHS Global Insight elemzője is, aki szerint az eurózóna munkaerőpiaca még nem érte el a fordulópontot.
Jelenleg Lettországban a legmagasabb, 22,3 százalékos a munkanélküliségi arány, de nem sokkal lemaradva következik Spanyolország a maga 19,1 százalékával. Ugyanakkor Németországban – az EU tagállamok közül egyedüliként – 7,4 százalékról 7,3 százalékra csökkent az állástalanok aránya.


