BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az export húzta meg a magyar GDP-t

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyarország bruttó hazai terméke 0,1 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 0,2 százalékkal növekedett 2010. I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a KSH és az Ecostat közös gyorsbecsléséből.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. Elemzői várakozások előzetesen még negatív éves indexre számítottak.

A GDP 2008 negyedik negyedéve óta minden negyedévben csökkent, mind a nyers, mind a naptárhatással korrigált adatok szerint.

Szabó Péter, a KSH főosztályvezetője elmondta: elsősorban az exportorientált ipari ágazatoknál, a szállítás, raktározás, posta, távközlés nemzetgazdasági ágban bekövetkezett növekedés húzta ki a recesszióból a gazdaságot. Az építőipar teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy mindössze 1-2 állami nagyberuházás tartja életben.

A szakember elmondta, hogy a tavalyról megmaradt üdülési csekkeknek köszönhetően az első negyedévben nőtt a szállodaipar teljesítménye, csökkent viszont a vendéglátásé. Ezen belül a munkahelyi étkeztetés bővült, szintén az utalványok miatt.

Pozsonyi Pál, a hivatal másik főosztályvezetője közölte: a lakossági fogyasztás továbbra sem nő, és bár még nem áll a KSH rendelkezésére konkrét adat, minden arra mutat, hogy a beruházások volumene is csökkent az első negyedévben.

A KSH visszamenőleg módosította a gazdasági növekedés korábbi számait. Így a kiigazítás nélküli adatok szerint 2009 negyedik negyedévében 4 százalékkal, a harmadikban 7,1, a másodikban 7,5, az elsőben pedig 6,7 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye. Az éves adat nem változott, 6,3 százalékos csökkenést mutatott 2008-hoz viszonyítva.

Naptárhatás kiszűrésével tavaly a negyedik negyedévben a visszaesés 4,1 százalékos, a harmadikban 7,1, a másodikban 7,4, az elsőben pedig 6,1 százalékos volt. Ezek szerint tavaly a GDP 6,2 százalékkal csökkent.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság már tavaly a negyedik negyedévben bővült, 0,2 százalékkal a harmadik negyedévhez viszonyítva.  

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.