BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország erősítené a kohéziós politikát

Magyarország az erős kohéziós politikában érdekelt – hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Brüsszelben.

 Az európai régiók és városok héten zajló nyílt napjai programsorozat keretében a kohéziós politika jövőjéről, lehetőségeiről tartott brüsszeli vitán egyúttal azt is bejelentette, hogy a 2011 első felében sorra kerülő magyar EU-elnökség ezt a témakört az úgynevezett általános ügyek miniszteri tanácsának napirendjére kívánja emelni, mert ennek a közösségi politikának a fontossága a bővítések hatására egyre nő.

Az európai uniós források hazai felhasználásának menedzseléséért felelős tárca vezetője brüsszeli felszólalásában védelmébe vette az EU eddigi kohéziós politikáját, s kiállt amellett, hogy annak jelenlegi alapelveit, rendszerét, jogosultsági kritériumait fenn kell tartani. Utalt az Európa 2020 stratégiára, amelynek céljai eléréséhez alapvető fontosságú feltétel a régiók közötti kohézió. Nem jöhet létre globálisan versenyképes Európai Unió akkor, ha nem sikerül leküzdeni az egyes régiók közötti, még mindig jelentős fejlettségbeli különbségeket. A kohéziós politika olyan eszköz, amely segít ebben és az egyes területek versenyképességének növekedésében. Az előirányzott keret a 2007–13-as időszakra 347,4 milliárd euró. Ez az összeg a közösség költségvetésének 35 százaléka.

Fellegi Tamás brüsszeli látogatása alkalmával találkozott Johannes Hahnnal, a fejlesztési ügyek osztrák EU-biztosával és Andor Lászlóval, a foglalkoztatási, szociális és társadalmi összetartozási ügyekben illetékes magyar EU-biztossal is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.