Magyar gazdaság

A Világbank elnöke nem is úgy gondolta…

Az arany árának emelkedése a fejlett gazdaságokkal kapcsolatos nemzetközi nyugtalanságot tükrözi, amelyet a G20-akhoz tartozó vezető államoknak komolyan kell venniük - véli Robert Zoellick, a Világbank elnöke.

Szerinte az a tény, hogy az aranyat egyre nagyobb mértékben használják monetáris eszközként, nem más, mint "elefánt a szobában", amit a politikai alkotó nem vesznek figyelembe az arról szóló vitában, hogyan korrigálják a globális kereskedelmi és fiskális egyensúlyhiányokat.

Zoellick szerint félreértették a javaslatának azt a részét, amelyben egy új, arany alapú nemzetközi monetáris rendszerrel foglalkozott. "Az aranyat jelenleg úgy tekintik, mint amely a monetáris eszközök alternatíváját. Ez azonban nem egyenlő az aranystandarddel. Az arany azért vált referenciaponttá, mert a pénztulajdonosok gyenge vagy bizonytalan növekedési kilátásokat látnak minden valuta tekintetében – fogalmazott egy konferencián a Financial Times tudósítása szerint. Zoellick magyarázata érthető, hiszen az aranystandarddal kapcsolatos javaslata igen éles vitákat váltott ki és több elemző fejezte ki nemtetszését vele kapcsolatban, beleértve Paul Krugmant.

Mint mondta, a jövőben olyan új pénzügyi rendszer alakulhat ki, amelyben a dollár csak egyike a számos tartalékvalutának a jüan és a font mellett. Hozzátette: az arany jelenleg biztonsági megoldás, hiszen a valuták tekintetében – a jüant kivéve – bizonytalanok a növekedési kilátások, márpedig a jüan nem szabadon váltható. Vagyis a nemesfém azok számára vonzó, akik biztonságos helyet keresnek a pénzüknek. Szerinte az arany használata azt jelzi, hogy a legnagyobb gazdaságoknak "növekedéspárti politikára, strukturális reformokra, nyitott kereskedelemre és a protekcionizmust kizáró programra van szükségük.

Zoellick arra biztatta Barack Obamát, hogy ragadja meg a hétvégi G20 csúcs kapcsán kínálkozó alkalmat a világkereskedelmi tárgyalások újrakezdésére. A Világbank elnöke emellett cáfolta számos vezető politikus és elemző véleményét, miszerint árfolyamháború alakulhat ki a gazdasági nagyhatalmak között.

jüan G20 Zoellick árfolyamháború Világbank aranystandard
Kapcsolódó cikkek