Magyar gazdaság

Matolcsy csütörtökre berendelte a pénztárak vezetőit magához

Több forrásból is úgy hírlik, hogy csütörtökön Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez hivatalosak a magánnyugdíjpénztárak képviselői. Azt még nem tudják az érintettek, miről akar beszélni velük a tárcavezető.

Az Index és lapunk értesülései szerint is csütörtökön várja Matolcsy a pénztárak vezetőit a minisztériumba. A téma ismeretlen, de mivel szerdán a kormányülésen dönteni szeretnének a magánynyugdíjpénztárakról, ezért több mint valószínű, hogy az átlépés részletes szabályait ismertetné az érintettekkel a miniszter.

Mint ismeretes, ma Matolcsy György jelezte, megszüntetné a második pillért, ennek részeként pedig megszűnne a Pénztárak Országos Garancialapja mögötti állami garancia.

A Stabilitás Pénztárszövetség ismét nyílt államosításnak tartja a miniszter kijelentését, és felhívja a figyelmet, hogy a pénztári számla magántulajdon.

Az Index információi szerint viszont a miniszter felvázolhatja a pénztári vezetőknek, hogy milyen szabályozási eszközöket, ösztönzőket vet be azért, hogy minél több magánnyugdíjpénztári tag otthagyja a pénztárt és visszatérjen teljesen az állami nyugdíjrendszerbe. Ez pedig könnyen azt eredményezheti, hogy a magánnyugdíjpénztári ágat a feltételek alakításával ellehetetlenítik, noha formálisan, jogszabály nem fogja ezt kimondani.

A lap úgy tudja, hogy a kabinet még nem munkálta ki a pontos lépéseket, de gondolkodnak olyan ösztönzőben is, hogy az állami pillérbe visszalépők valamekkora összegű készpénzt kapnának. Az is kivéreztethetné a magánnyugdíjpénztári szektort, ha olyan alacsony vagyonkezelési és másfajta díjakat szedhetnének a pénztárak, hogy azzal már ne érje meg nekik az üzlet. A cél, hogy olyan bizonytalan helyzet lengje körül a magánnyugdíjpénztári szektort, hogy minél több embernek elmenjen tőlük a kedve – érzékeltette a lap forrása.

A Stabilitás Pénztárszövetség felmérése szerint 30-30 százalék a maradók és az átlépők aránya, míg 40% még nem döntött. A Századvég kutatása szerint 51% fontolná meg az átlépést, 32 százalék maradna.

pénztárak magánnyugdíjpénztár átlépés nyugdíj
Kapcsolódó cikkek