Még sokáig érződik a válság hatása
Szeptemberben 24,7 százalékos agrárár-emelkedést mért a Központi Statisztikai Hivatal, miközben már az augusztusi, 20,1 százalékos árnövekedés is kétéves csúcsot jelentett. A drágulás elsősorban a növényi termékeknél jelentkezik, 40,4 százalékkal haladta meg árszínvonaluk a 2009. szeptemberit. Az állati termékeknél viszont a korábban megszokotthoz hasonlóan enyhébb az ármozgás, mindössze 4,3 százalékkal drágult a termékkör éves alapon.
Miután a nyári hónapokban egyre kisebb zsugorodás mutatkozott az építések terén, feléledt a remény, hogy elkezdődhet a szektor konszolidációja. Szeptemberre azonban ismét méretes, 9,2 százalékos éves alapú csökkenésről számolt be a KSH. Havi alapon is nagy, szezonálisan kiigazítva 2,8 százalékos visszaesést mért a hivatal. Utóbbi április óta a legnagyobb csökkenésnek számít. Az első három negyedévben 10,5 százalékkal esett vissza a termelés.
A harmadik negyedévben a háztartások finanszírozási többlete a GDP 3,2 százalékát tette ki, ez szezonálisan kiigazítva 4 százaléknak felelt meg – derült ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes pénzügyi számláiból. Az állam finanszírozási igénye viszont az előző negyedévek 5 százalék feletti szintjéről 4,6-re mérséklődött, vagyis majdnem teljesen fedezték a megtakarítások. A bruttó államadósság is zsugorodott, 81,4 százalékát tette ki a GDP-nek, azaz 2,3 százalékponttal kedvezőbb lett a második negyedév végén mértnél. BD


