Magyar gazdaság

Ashton biztos a magyar elnökség sikerében

Biztos a magyar elnökség sikerében Catherine Ashton. Az EU külügyi főképviselője, aki végül csak a parlamenti hivatalos átadással egy időben, csütötök este érkezett meg Ferihegyre a Közel-Keletről pénteken reggel Martonyi Jánossal folytatott tárgyalásokat.

A brit politikus, aki – Herman Van Rompuy mellett – az Tanácsának másik vezetője, elmondta: Martonyival a közel-keleti helyzeten kívül Iránról, Szudánról, illetve a féléves programban is kiemelt helyen szereplő keleti partnerségi együttműködésről beszélgettek az elnökség első kétoldalú találkozóján.

Ashton ugyanakkor elhárította a választ arra az iráni meghívásra, amely az ország atomlétesítményeibe szól. „A létesítmények ellenőrzése a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség dolga” - közölte. Nem kívánta kommentálni azokat a véleményeket sem, amelyek a médiatörvény miatt megkérdőjelezik Budapest alkalmasságát az EU-elnökségre.

Ashton Martonyi médiatörvény Rompuy Közel-Kelet Irán EU-elnökség
Kapcsolódó cikkek