Jól keresett Szlovákia az elektronikus autópályadíjjal
Az összegből 90 millió eurót kap a SkyToll, a többi az államé. A régi matricás rendszerben 50,6 millió eurót szedett be az állam a teherautók és buszok által fizetett díjból. A tavalyi díjbevételek 42 százaléka külföldi fuvarozóktól származott.
Az elektronikus útdíjrendszert 2010. január elsején vezették be Szlovákiában a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsikra, valamint buszokra. Ehhez szükséges, hogy a fizetős szakaszokon közlekedő autóbuszok és tehergépjárművek rendelkezzenek a díjszedést lehetővé tevő fedélzeti egységgel (Go-Box). A többi jármű matricával veheti igénybe a szlovák autópályákat.


