BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Marginálisan" gyorsul a magyar gazdaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Javul, de a térségétől elmarad a magyar gazdaság az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint.

A szerénynek minősített múlt év után 2011-re marginális gyorsulást prognosztizál Magyarországon az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Igaz, a tegnap kiadott tanulmányban javította az előző esztendőben kiadott előrejelzését a magyar – és a teljes közép-európai – gazdaság esetében is. Felhívja azonban a figyelmet: a magyar kormány több intézkedése is gyengítheti a bizalmat.

Az elemzés szerint a magyar GDP 2 százalékkal nőhet ebben az évben, ez egyértelmű előrelépés ahhoz képest, hogy három hónappal korábban még csak 1,7 százalékos bővülést vártak 2011-re. A régió átlagától azonban jelentősen elmarad, egyedül a Szlovéniára adott előrejelzés rosszabb ennél. Látnak ugyanis kockázatot, mégpedig azt, hogy a kormány mindeddig nem tett olyan lépéseket, amelyek a kiadási oldalon hoztak volna jelentős változást. Ugyanakkor pozitívum, hogy a kabinet egyértelműen elkötelezte magát az EU által megfogalmazott hiánycélok teljesítése mellett – emeli ki az elemzés.

Három olyan pontot nevesített az EBRD a magyar helyzettel foglalkozó oldalakon, mint amely növeli a bizonytalanságot. Az egyik a válságadók, amelyek fenntarthatóságát több elemző is megkérdőjelezte, s ezeket az adókat többen diszkriminatívnak tartják – hívja fel a figyelmet az Európai Újjépítési és Fejlesztési Bank kiadványa. A nyugdíjpénztárak ügye is alkalmas a befektetők elbizonytalanítására, ahogy a jegybank és a kormány közötti feszültségnek szintén lehetnek káros hatásai. A legsúlyosabb problémának azonban azt tartják, hogy a kormánynak nincs hiteles középtávú stratégiája.

Pedig a közép-európai régió kilátásai alapvetően jók, és ami még fontosabb: jobbak, mint a korábbi előrejelzések szerint. A Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Szlovéniát, Horvátországot és a balti államokat magában foglaló csoportnál 3,2 százalékos éves növekedést prognosztizálnak, egyedül Szlovákiában várnak a tavalyinál lassúbb dinamikát. A bank szerint az, hogy az eurózóna és az Egyesült Államok gazdasága felpörög, növelheti a térségünk termékei iránti keresletet. Igaz, Szlovéniában és szinte egész Dél-Európában a fiskális konszolidáció hatásai egyelőre lassítják a fejlődést. Az összkép azonban pozitív, a 29 vizsgált közép- vagy kelet-európai és közép-ázsiai ország átlagában 0,1 százalékponttal felfelé, 4,2 százalékra korrigálták a 2011-es várakozást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.