BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NGM: a kamatemeléssel rosszul döntött a jegybank

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szakmailag semmi sem indokolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatemelését - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A kormány szerint a 2010-es 4,9 százalékos után 2011-ben 3-3,5 százalékos infláció várható, tehát a pénzromlás csökkenő trendpályán mozog. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az árfolyamokat az önálló jegybankok befolyásolják, s politikusoknak nem lenne tanácsos vélemény megfogalmazni az árfolyamokra.

Csökkenő pályán a magyar infláció, hiszen a múlt évi 4,9 százalékkal szemben idén várhatóan 3-3,5 százalék között lesz a pénzromlás mértéke – többek között ezért sem indokolt az MNB újabb kamatemelése. Az újabb emelés ráadásul a 2 százalék körüli maginflációt növelő energia-, és élelmiszer áremelkedésre sem hat fékezően - írja az NGM.
 
Az MNB döntése szembe megy a kormány gazdaságpolitikájával, mert a beruházási források kamatszintjének emelkedése miatt fékezi a növekedést és a foglalkoztatás bővülését.
 
Közgazdaságilag különösen indokolatlanná teszi az emelést, hogy az MNB szokatlanul gyorsan, már harmadszor döntött így - áll a közleményben.

Matolcsy György, az Európai Parlamentben a magyar elnökség nevében ugyanakkor kedden azt nyilatkozta , hogy az árfolyamot a pénzpiac, és az önálló jegybankok alakítják mindenhol, politikusoknak nem lenne tanácsos véleményt megfogalmazni bármilyen árfolyamra sem. „Olyan gazdaságpolitikai közeg kell, amiben növekedés van, gyerekek születnek, így minden euró árfolyam jó lesz.” – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.