Azzal, hogy a kancellár Weidmannt jelöli a Bundesbank élére, a Spiegel szerint Berlin jelzi, hogy nem kíván német vezetőt az Európai Központi Bank élére. A posztot vélhetően az olasz jegybankár, Mario Draghi veheti át Jean Claude Trichet-től, miután a korábbi biztos befutónak tartott Axel Weber kiszállt a versenyből. Weber, a német jegybank jelenlegi vezetője nem csak hogy az EKB vezetéséért nem száll versenybe, de a kormányt meglepve a Bundesbank elnöki tisztségéről is lemondott.
Merkelnek tehát gyorsan kellett cselekednie, így Weidmannra esett a választás, aki Axel Weber "tanítványa" és egyike volt azon keveseknek, akik 2006-ban a német bankszektor támogatását célzó alapot vezették. A jelöltet minden kommentátor felkészültnek találta, ugyanakkor politikai kötődése miatt mind a koalíción belül, mind az ellenzék soraiban feszültség alakult ki.
Az FDP "további tárgyalást" igényelt, a szociáldemokraták kifogásolták, hogy Merkel közvetlenül jelöl vezetőt a Bundesbank élére, míg a Zöldek még erősebben fogalmaztak. A párt szerint ugyanis Weidmann személyében olyan vezetőt kap a Bundesbank, aki felelős egy elvesztegetett évért az euró megmentéért vívott harcban.