Magyar gazdaság

Tovább fogy a magyar lakosság

Az előzetes adatok szerint 2011 első két hónapjában 14 019 gyermek született, 9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 22 753 volt, ami 3,1 százalékos emelkedést jelent a 2010. január–februárihoz képest. A természetes fogyás 8734 fő volt, 2070-nel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám az időszak végén 9 millió 979 ezer fő volt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentésében.

Az előzetes adatok szerint 2011 első két hónapjában felgyorsult a születésszám csökkenése. A januári 4,9 százalékos csökkenést követően februárban 13,4 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy
évvel korábban. A születésszám összességében 9 százalékkal csökkent, ez 1386-tal kevesebb újszülöttet jelentett az előző év azonos időszakához képest. A halálozások száma 3,1 százalékkal nőtt, ami a 2010.
január–februárihoz viszonyított 684-gyel több halálozásból adódott.

A házasságkötések hosszú időszak óta tartó hanyatlása az elmúlt év szeptemberében megállt, 2010 utolsó negyedévében már átlagosan 7,3 százalékkal több házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Az emelkedő irányzat mérsékeltebb ütemben ugyan, de 2011 első két hónapjában is folytatódott, és a 2271 házasságkötés 71-gyel, azaz 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.


Ezer lakosra 8,7 élveszületés és 14,1 halálozás jutott. Az előbbi 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi pedig 0,5 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,4 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. január–februári 4,1 ezrelékről 5,4 ezrelékre emelkedett. 2011 első két hónapjában ezer élveszületésre 5,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,3 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások emelkedő irányzata következtében a természetes fogyás üteme növekedett, és a 2010. január–februári 6664-gyel szemben 2011 első két hónapjában 8734 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 7000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 979 ezer fő volt.

KSH halálozás 2011 szülstésszám demográfia lakosság
Kapcsolódó cikkek