Bokros Lajos szerint a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott konkrét intézkedések jelentős része ellentmond a céloknak, és még azokon a területeken is, ahol a célokkal nagyjából egyet lehet érteni, a megoldás annyira silány, annyira erőszakos, hogy nem valószínű, hogy ezzel ebben a formában sokáig együtt fog tudni élni a magyar társadalom.
Mint mondja, nem csak arról van szó például, hogy meg akarnak szüntetni mindenféle korkedvezményes nyugdíjat, amivel alapvetően egyet lehet érteni, hanem visszamenőleges hatállyal, aki már azt megkapta és élvezi, annak vagy a nyugdíját akarják elvenni, vagy azt, hogy dolgozzon mellette. Ez példátlan a reformok történetében.
Egy program minősége az alapján ítélhető meg, hogy mennyire vannak világosan megfogalmazva a célok és milyen rangsorban vannak. Ha ez megvan, akkor ezekhez lehet konkrét javaslatokat illeszteni. A Széll Kálmán Tervben semmilyen célhierarchia nincs kidolgozva, azok május 1-jei jelszavak, hogy növekedés, munkahely, alacsony stb. Az a fő kérdés, hogy mi a legfontosabb és milyen mértékben fontosabb a többinél. Ha ilyen szempontok alapján próbáljuk elemezni a kormányprogramnál már konkrétabb konvergenciaprogramot, akkor az rajzolódik ki, hogy a kormánynak van két alapvető célja, de nem tudja, hogy ezek közül melyik a fontosabb, és ráadásul teletűzdelte a javaslatokat olyan eszközökkel, amelyek vagy az egyiknek, vagy a másiknak ellentmondanak.
Bokros példaként említette a kormány által világosan vázolt célokat: „A kormány optimista számításai 2014-re 5,5 százalékos gazdasági növekedést várnak, a pesszimisták pedig 3,5 százalékost. Ehhez képest minden józan elemzés, sőt a kormány által a program mellékletébe berakott elemzés is maximum 3,5 százalékos növekedést jósol. 5,5 százalékos bővülést kizárólag úgy lehet előállítani, ha mesterséges módon túlkeresletet támasztanak, elsősorban költségvetési túlköltekezéssel a hazai gazdaság teljesítménye iránt. De ez ellentmond a másik célnak, a költségvetési egyensúlynak és a még markánsabban megfogalmazott államadósság-csökkentésnek (aminek aránya a kormány elképzelései szerint 4 év alatt a mostani 80 százalékról 60 alá megy)” – fűzte hozzá
Ha viszont nem akarják felborítani a költségvetési egyensúlyt, akkor nem lehet mesterséges keresletbővítő intézkedésekkel a hazai gazdasági növekedést fokozni. Akkor marad az exportvezérelt növekedés. De ha Németországban nem bír a növekedés 3,5 százalék fölé menni, akkor nálunk mitől menne? Ez csak akkor történhetne meg, ha a magyar minősége olyan látványosan javulna, hogy a Nyugat elkezdeni kapkodni a magyar termékek iránt. Ezt azonban nem alapozza meg semmi, sem kutatás-fejlesztés, sem beruházási oldalról.
Az egykori pénzügyminiszter mag van győződve arról, hogy a kormány részben hozzá nem értésből, részben tudatos taktikai megfontolásból nem készítette el azokat a programokat, amiket kellett volna.
„Egyszerűen nem értik a problémák jellegét és súlyát, ha ugyanis értették volna, akkor 8 év alatt felkészülnek a kormányzásra” - magyarázza. Másrészt a Fidesz választási programjából egyértelműen kiderült, hogy úgy gondolták, ezekkel nem szabad „megbolondítani” a népek fejét, mert akkor nem szavaznak rájuk. Ha kidolgoztak volna értelmes reformjavaslatokat, akkor az már rögtön megosztotta volna a választókat. Nincs olyan reform, ami mindenkinek használ, kárvallottja minden intézkedésnek van – tette hozzá Bokros.
Az oktatási reformmal kapcsolatban elmondta, hogy szerkezetileg kellene átvilágítani a rendszert. Mint mondja, az is elképzelhető lenne, hogy a kormány egy ranglistát állít fel az intézmények között a teljesítmény, elhelyezkedési esélyek alapján, s a húsz leggyengébbet szűnteti meg.
A devizahitelesek mentőcsomagjáról kiszivárgott híreket a következőképp kommentálta: „Minden olyan megoldás, amelyik érzékelhető segítséget jelent azok számára, akik ezen az árfolyamon nem bírják fizetni a devizahiteleiket, azt jelenti, hogy valaki másnak kell fizetni ezt a veszteséget. Nagyon kell vigyázni, hogy ne állítsuk feje tetejére a piacgazdaság és a kapitalizmus alaptörvényeit, mert azt úgy hívják, hogy szocializmus és az, mint már láttuk, sehova nem vezet. Ha uralkodó felfogássá válik, hogy a nyereségeket lehet privatizálni, a veszteségeket pedig automatikusan társadalmasítjuk, akkor ez teljesen szétveri a közösség értéktudatát. Ha valaki hoz egy rossz döntést, annak a következményeit zömmel neki kell viselni. Nem volna igazságos, ha a lejárt lakáshitelek törlesztésébe beszálljanak olyanok is, akik rendesen fizetik a sajátjukat, vagy azért nem fizetnek lakáshitelt, mert nincs lakásuk. Ugyanis, ha ezeket a terheket az állam vállára tesszük, akkor az kiszorít más feladatokat, aminek a kárvallottjai lehet, hogy éppen ez utóbbiak lesznek”.
Szerinte, ha valaki elbukta a lakáshitelét, annak összébb kell húzni a nadrágot, s a átstruktúrálása nem feltétlenül jelent kilakoltatást. De arra felhívta a figyelmet, hogy az árfolyamrögzítés teljesen értelmetlen elképzelés, hiszen ez azt jelenti, hogy minden egyes svájci frank lakáshitelhez 30 vagy 50 forint állami támogatás kell.
