Magyar gazdaság

Frankhitelesek: Megkegyelmezett a svájci jegybank

A Svájci Nemzeti Bank (SNB) szinten tartotta irányadó rátáját: 0 és 0,75 százalék között, 0,25 százalékos céllal.

A Philipp Hildebrand vezette Svájci Nemzeti Bank (SNB) az elemzői várakozásokkal összhangban nem változtatott a megcélzott 0,25 százalékos kamatszinten.

A svájci gazdaság igen jól teljesít, azonban a közgazdászok nem várták, hogy a jegybank lépjen. A frank széleskörűen erősödött – szinte egyetlen menekülődeviza lett az utóbbi hónapokban – a vezető fizetőeszközökkel szemben, és a jegybankárok is úgy láthatják, hogy további erősödés az exportvezérelt kilábalás útjában állna.

A svájci frank hetek óta dönt meg történelmi csúcsokat az euróval és a dollárral szemben, elsősorban annak köszönhetően, hogy felerősödött a globális kockázatkerülés az eurózóna válságának mélyülése miatt.

A globális gazdasági kilábalás folytatódik, habár a kilátások romlottak az elmúlt hetekben – áll az SNB kamatdöntést követően kiadott elemzésében. „A kapacitáskihasználás a svájci gazdaságban növekszik” – teszik hozz. Annak ellenére, hogy a svájci frank jelentősen felértékelődött, a gazdaság folytatta emelkedését a robosztus nemzetközi kereslet miatt.

Az exportvezérelt iparra ugyanakkor nyomás nehezedik. Az SNB nem változtatott előrejelzésén a növekedés tekintetében, 2 százalékos élénkülést vár. Összességében azonban több lefelé mutató kockázat lát a jegybank.

Itt elsősorban az euróövezeti adósságválságot emelik ki. Továbbá, a világ több részén vannak költségvetési konszolidációs intézkedések, amely szintén lefelé mutató kockázat.

A nyersanyagárak emelkedése a globálisan felfelé mutató inflációs kockázatot jelent, azonban Svájcban fő kockázat egyrészről az erős frank hatása az exportvezérelt iparra, másrészről a túlhevülés veszélye lehet az ingatlanszektorban.

Feltételezve, hogy a 3 hónapos LIBOR 0,25 százalékon marad, az SNB szerint 2011-ben átlagosan 0,9 százalék marad az jövőre 1 százalék, és 2013-ra 1,7 százalékra emelkedhet. A jövő évi előrejelzést a frank erősödése miatt csökkentették, valamint a globális növekedés is várhatóan lassabb lesz.

Az időszak végére az infláció 2 százalék fölé emelkedik, amely mutatja, hogy a jelenlegi expanzív monetáris politikát nem lehet fenntartani a teljes előrejelzési horizonton anélkül, hogy az ne veszélyeztetné az árstabilitást hosszú távon – áll a jelentésben.

Equilor komment

Az Equilor szerint a piac nem várt kamatemelést az alpesi országban, ahol rekord alacsony szinten 0,25 százalékon tanyázik az irányadó kamatláb. Bizonyos szempontból indokolt lehetne a kamatemelés, hiszen az inflációs folyamatok Svájcban is a monetáris döntéshozók közbeavatkozását követelné meg, ráadásul egyelőre a gazdasági aktivitás is elég erős ahhoz, hogy ne akadályozza a szigorítást.

Ugyanakkor fejfájást a rekord szintre kapaszkodott svájci frank jelentheti az alpesi ország döntéshozóinak, az euró-frank másfél hete történelmi szintre süllyedt és lényeges elmozdulás azóta sem tapasztalható, ami nem ad okot a derűre az itthoni devizahiteleseknek sem.

Egyelőre nem is látszik, hogy komoly fordulat állna be az euró frank árfolyamban, így a forint-frank esetében is a 220 forint körüli szinteken várható a nyári jegyzés. Ma egyébként az EKB is fontos jelentést tesz közzé, méghozzá a havi gazdasági kitekintőjét.

Ugyanakkor fejfájást a rekord szintre kapaszkodott svájci frank jelentheti az alpesi ország döntéshozóinak, az euró-frank másfél hete történelmi szintre süllyedt és lényeges elmozdulás azóta sem tapasztalható, ami nem ad okot a derűre az itthoni devizahiteleseknek sem.

Egyelőre nem is látszik, hogy komoly fordulat állna be az euró frank árfolyamban, így a forint-frank esetében is a 220 forint körüli szinteken várható a nyári jegyzés. Ma egyébként az EKB is fontos jelentést tesz közzé, méghozzá a havi gazdasági kitekintőjét. -->

frankhitelesek Frank SNB árfolyam svájci emzeti bank jegybank
Kapcsolódó cikkek