Magyar gazdaság

NGM a munkanélküli segélyről: Nem puhult fel a kormányprogram

Az a törvényjavaslat, amely szerint hat hónapban maximalizálná a kormány az álláskeresési járadékot, maximálisan megfelel a Széll Kálmán Tervben elvárt megtakarításnak és teljesíti azt az elvárást is, hogy az álláskeresési járadék időtartama átlagosan 3 hónap alá csökkenjen – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.

Ennek nem mond ellent - sem költségvetési oldalról, sem az ellátás paraméterei szempontjából - az, hogy azok, akik hosszú ideig, legalább öt évig folyamatosan legálisan dolgoztak, hosszabb ellátási időre legyenek jogosultak, mint azok, akik adott esetben mindössze néhány hónap foglalkoztatás után veszítik el az állásukat. A javaslat ezáltal összességében a munka becsületének visszaállítását, a legális munkavégzésre ösztönzést is szolgálja – fogalmaz a minisztérium.

Mint arról a portfolio cikke nyomán beszámoltunk, mégsem csökken három hónapra az álláskeresési járadék maximális folyósítási időtartama - a Pintér Sándor belügyminiszter által pénteken benyújtott törvénymódosító javaslat szerint a folyósítás felső határa az eddigi 270 napról 180 napra csökken.

A komplex törvénymódosító javaslatcsomag a közfoglalkoztatást érintő valamennyi kérdést szabályozza, és kimondja, megvonható a foglalkoztatást helyettesítő támogatás azoktól, akik a felajánlott közfoglalkoztatást nem fogadják el, illetve a szociális segély is megvonható lesz megfelelő időtartamú biztosítási jogviszony hiánya esetén. A javaslat szabályozza a szociális ellátások együttes maximális összegét is.

A jelenlegi szabályok szerint álláskeresési járadékra az jogosult, aki álláskereső, és az álláskeresővé válását megelőző négy éven belül legalább 365 nap jogosultsági idővel rendelkezik.

A folyósítás további feltétele, hogy az álláskereső nem jogosult rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra, továbbá táppénzt sem kap, és munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és az illetékes munkaügyi központ kirendeltsége sem tud neki megfelelő munkahelyet felajánlani.

 

Széll Kálmán Terv álláskeresési járadék NGM költségvetés
Kapcsolódó cikkek