BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb európai állam fordult az IMF-hez

A gazdasági és pénzügyi válságban vergődő Fehéroroszország stabilizációs kölcsönt kért a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).

A minszki kormány kedden kért nemzetközi kölcsönt az washingtoni székhelyű IMF-hez. A helyi sajtó idézte Mihail Mjasznyikovics fehérorosz kormányfőt, aki azt mondta szerdán, hogy a minszki kormány 3,5-8,0 milliárd dollár közötti hitel megadását reméli az IMF-től.

Az indoklás szerint a tavalyi elnökválasztáson olyannyira túlköltekezett az állam, hogy nagyra duzzadt a folyó fizetésimérleg-hiánya. Emiatt a fehérorosz rubel árfolyama folyamatosan gyengült. Az ország központi bankja devizatartalékának közel negyedét fordította idén a nemzeti valuta támogatására. Márciusban azonban felhagyott az intervencióval, amikor Minszk 3 milliárd dolláros hitelkérelemmel fordult Oroszországhoz. A kért összeget várhatóan összeadja Oroszország és a FÁK több más állama. Erről június 4-én döntenek.

Az egyre romló helyzet miatt az ország május elején 36 százalékkal leértékelte a fehérorosz rubelt. Részben ennek a hatására viszont meglódult az infláció, a lakosság pedig pánikszerűen gyakorlatilag mindent felvásárolt a boltokban, ami miatt áruhiány lépett fel. A fehérorosz kormány legutóbbi intézkedéseként kedden befagyasztotta számos élelmiszertermék árát július 1-éig.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.