Magyar gazdaság

EU-csúcs: Írország és Portugália is kaphat könnyítést?

Habár a csütörtöki uniós csúcs elsősorban Görögországról szól, elképzelhető, hogy Portugália és Írország is profitálhat a megegyezésből – írja egyik blogbejegyzéségben a Financial Times.

A brit üzleti napilap egy európai hivatalnokra hivatkozva úgy tudja a másik két, mentőcsomagot kapott eurózóna tag a hitelkamatának csökkentéséről is döntés születhet.

Arról ugyan nem derült ki semmilyen információ, Brüsszel milyen mértékben lenne hajlandó csökkenteni Írország és Portugália hitelének kamatterhét. Jelenleg Portugális éa Görögország  200 bázisponttal többet fizet az irányadó alapkamatnál, míg Írország, - elsősorban a Párizzsal folytatott heves társasági viták miatt - 300 bázispontot fizet az összesen 440 milliárd eurós hitelcsomagokra. Korábban már folytak tárgyalások arról, hogy 50 bázisponttal csökkentik mindhárom állam kamatterhét, ám eddig válasz nélkül maradtak az államok kérelmei.

A csütörtöki uniós csúcsot több kisebb találkozó is megelőzte. Jeórgiosz Papandreou görög miniszterelnök találkozott Angela Merkel német kancellárral. De más nagy, s az ügyben érintett szervezetek vezetői is részt vesznek a csúcsértekezleten. Úgy mint, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, egyben a csúcsértekezlet vezetője. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap kormányzója, s Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke.

Míg az uniós döntéshozók a három, már mentőcsomagot kapott állam további kimentésén dolgozik, más – szintén súlyosan eladósodott - tagállamok helyzete tovább romlik. A spanyol 10 éves lejáratú államkötvények hozama megközelítette a hat százalékot, amelyre 1997 óta nem volt példa. Az eurózóna negyedik legnagyobb gazdaságában 1,8 milliárd euró értékben keltek el 10 éves papírok, amelyek hozama a legutóbbi aukción még 5,395 százalék volt.

A 15 éves lejáratú papírok hozama 6,191 százalékra rúgott, szemben a legutóbb regisztrált 6,027 százalékkal. A spanyol kincstár 1,75 milliárd euró értékben adott el ilyen állampapírokat.

Portugália Eu csúcs Görögország írország spanyol kötvényaukció
Kapcsolódó cikkek