Magyar gazdaság

SZJA: Amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon?

A tavaly elhatározott szja-csökkentés vegyes megítélése ellenére Magyarországon a magánszemélyek adóterhelése a legvonzóbb – legalábbis ez derül ki az adóbevételek alakulását tükröző adatokból.

Közel 540 milliárd forintot „engedett ki” a kormány személyi jövedelemadóból (szja) csak a múlt évhez képest: a magánszemélyek és egyéni vállalkozók jövedelmét terhelő legjelentősebb adónemből az idén a várakozások szerint az összes központi költségvetési bevételnek csupán a 17 százaléka származik. Ez az arány 2009-ben még 23 százalék közelében járt.

A jövedelmek magyarországi adóterhelése immár nemzetközi összehasonlításban is vonzónak nevezhető: az Eurostat-adatok már az elmúlt évre azt mutatják, e téren hazánk jóval kedvezőbb mutatóval rendelkezik, mint az uniós tagállamok többsége. Bár a arányában 5 százalék alatti litván és bolgár jövedelemadó-teher még varázslatosabbnak tűnik, és kedvező a szlovák 5,4-es adat is, a 8 százalékot közelítő magyar mutató még mindig jócskán a 12,2 százalékos uniós átlag alatt van. Mindez pedig 2010-ről szól, márpedig tavalyhoz képest az idén további százmilliárdokkal csökken a személyi jövedelemadó címén befizetendő összeg.

Elégedetten hátradőlni azonban nincs okunk, mivel az élőmunkateher (a béreket terhelő adók és hozzájárulások aránya) Magyarországon még mindig az uniós átlag felett van, tavalyi adatok szerint 41 százalékos. Bár ez a ráta is csökken az idén, nem túl biztató, hogy 24-25 körüli mutatót nemcsak a szomszédos Románia tudott produkálni tavaly, hanem a nálunk jóval fejlettebb Nagy-Britannia is.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

bérteher adó szja társadalombiztosítás
Kapcsolódó cikkek