Egyre nagyobb az újabb válság esélye Magyarországon
Már az első negyedév végén alacsonyabb fokozatba kapcsolt a bővülés, nyár elejétől pedig zuhanni kezdett az összgazdasági teljesítmény. Közgazdasági értelemben addig nem beszélhetünk recesszióról, amíg egymást követő két negyedévben nem esik vissza a GDP, de az indikátor alapján most ebbe az irányba mutat a trend.
A GYIA mutató összetevői közül csak kettő változott kedvező irányban, míg nyolc a csökkenést erősítette. A növekvő reálkamat, illetve a rövid és hosszú lejáratú állampapírok hozamkülönbségének emelkedése is a fékeződést erősítette, emellett a harmadik pénzügyi mutató, a pénzkínálat is lefelé húzta az indexet. A harmadik hónapja zsugorodó budapesti tőzsdeindex is hasonló hatással volt a GYIA-ra.
A külső konjunktúra fékeződését jelzi, hogy a német üzleti bizalom megingott, így ugyancsak rontotta a GYIA értékét. Meglepő módon a két pozitív irányban változó indikátor a fogyasztási hitelek állománya és a reálkereset havi változása volt, pedig mindkettő inkább a belföldi kereslettel mozog együtt. Az ipar belföldi eladása és a munkakeresés átlagos időtartama – ezek szintén kapcsolódnak a fogyasztáshoz – romlott.
Így készül a GYIA
A gyorsulási irányadó egy elismert, nemzetközi módszereken alapuló leading indikátor típusú mutató, amelyet a GDP-t jól előre jelző részindikátorokból hoztak létre. A GYIA mindig az adott hónap reálgazdasági teljesítményét jellemzi, mivel az előbb említett jelzőszámok megfelelő idejű késleltetettjeit szerepelteti. A Világgazdaság mutatójának hátteréről lásd bővebben itt olvashat.


