Magyar gazdaság

Leminősítik az Egyesült Államokat, csak az a kérdés mikor?

Az amerikai képviselőház hétfő este elfogadta az adósságplafon emeléséről kötött kompromisszumot. Londoni elemzők ugyanakkor úgy látják, az egyezség nem stabilizálja az USA gazdasági helyzetét, így adósbesorolásának leminősítése elkerülhetetlen.

A képviselők hónapokig elhúzódó, drámai vita után 296-161 arányban döntöttek a vasárnap este megszületett megállapodás megerősítéséről. A voksoláson megjelent és leadta szavazatát a januárban Tucsonban fejbelőtt Gabrielle Giffords demokrata képviselőnő is.

Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője bejelentette, hogy a felsőház kedden délben (közép-európai idő szerint 18 órakor szavaz) majd az emelésről. Elemzők szerint kevés kétség fér hozzá, hogy a megállapodás a demokrata többségű szenátuson átmegy.

Az amerikai pénzügyminisztérium május 17-i bejelentése szerint amennyiben keddig nem születne meg a döntés a 14.300 milliárd dolláros adósságplafon emeléséről, a washingtoni kormány fizetésképtelenné válna.

A republikánus többségű képviselőház által megszavazott megállapodás 2013-ig 2 ezer milliárd dollárnál nagyobb összeggel emeli meg az adósságplafont. Ezzel párhuzamosan egyezség született egy 10 évre szóló, mintegy 1000 milliárd dolláros deficitcsökkentési tervről, amelyet egy további, még jelentősebb megszorítás követ majd. Felállítanak egy kétpárti bizottságot, amelynek feladata, hogy a hálaadás napjáig (november 24-ig) javaslatot dolgozzon ki egy 1500 milliárd dolláros csökkentésről. Ha a testületnek nem sikerül teljesítenie ezt a célkitűzést, vagy a kongresszus elveti az elképzeléseit, akkor 1200 milliárd dolláros automatikus csökkentés lép életbe.

Az amerikai adósságlimit-emelésről létrejött kongresszusi egyezség nem irányítja fenntartható pályára az amerikai államháztartást, és nem fogja megakadályozni, hogy az Egyesült Államok elveszítse lehetséges legjobb, "AAA" hitelminősítői adósbesorolását - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Capital Economics - az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-befektetési elemző és tanácsadó cég - szakértői szerint az egyetlen kérdés az, hogy a Standard & Poor''s és a többi hitelminősítő "már ezen a héten meghúzza-e a ravaszt, vagy még várnak egy kicsit".

Hétfőn egy másik nagy londoni ház, a Barclays Capital befektetési bankcsoport szakértői is azt közölték elemzésükben, hogy magasnak ítélik az Egyesült Államok leminősítésének kockázatát, mivel számításaik szerint legalább ötezer milliárd dolláros hiteles államháztartási deficitcsökkentő programra lenne szükség ahhoz, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért amerikai államadósság-rátát a következő évtizedben a GDP-érték 75-80 százalékán stabilizálni lehessen.

A Capital Economics hétfői londoni értékelése szerint a mostani kongresszusi egyezségben szereplő, nem egészen ezermilliárd dolláros hiánycsökkentés, és a további másfélezer milliárd dolláros deficitlefaragási terv, amelyre még nincs is garancia, együtt is elmarad attól a "hiteles megoldástól", amelyet a Standard & Poor''s szükségesnek nevezett az amerikai adósosztályzat leminősítésének elkerüléséhez.

Az S&P nemrégiben közölte, hogy megítélése szerint az Egyesült Államoknak négyezer milliárd dolláros középtávú államháztartási konszolidációs programra lenne szüksége.

A Capital Economics szerint lehetséges, hogy a Standard & Poor''s még megvárja, hogy a kétpárti kongresszusi bizottság milyen deficitcsökkentő tervekkel áll elő az év későbbi szakaszában, de "egyáltalán nem lenne meglepő" az sem, ha az Egyesült Államokat már ezen a héten leminősítenék.

Londoni pénzügyi elemzők előzetes becslései szerint ha az Egyesült Államok elvesztené elit "AAA" hitelminősítői besorolását - amely jelenleg világszerte a piaci adóskockázati megítélés alapmércéje -, az évente 100 milliárd dollárral növelné az amerikai államadósság-szolgálati kötelezettségek teljesítésének terheit a megemelkedő kockázati felárak miatt.

A Capital Economics elemzői azonban hétfői előrejelzésükben megerősítették azt a korábban is hangoztatott véleményüket, hogy bár az Egyesült Államok leminősítését indokoltnak tartanák, nem számolnak azzal, hogy az amerikai adósosztályzat rontása katasztrofális hatást gyakorolna az amerikai kincstárjegyre vagy a dollárra.

A ház egyik legutóbbi elemzésében azt írta, hogy az esetleges amerikai leminősítésnek kezdetben valószínűleg negatív hatása lenne a dollárra, és ebből nyilván az arany húzna még több hasznot, idővel azonban a piac ismét a dollárt tekintené "a kisebbik rossznak", és nem például az eurót, amely "esetleg nem is marad fenn".

A nemzetközi hitelminősítők már az adósságlimit emeléséről kirobbant kongresszusi vita korai szakaszában egyértelmű jelezéseket adtak arra, hogy megfoszthatják az Egyesült Államokat "AAA/Aaa" adósbesorolásától: a Standard & Poor''s és a Moody''s Investors Service július közepén egyaránt negatív - vagyis leminősítést valószínűsítő - megfigyelés alá vette ezeket az amerikai adósosztályzatokat.

Az S&P ehhez fűzött akkori elemzésében "legalább egy a kettőhöz" esélyt adott arra, hogy 90 napon belül leminősíti az Egyesült Államokat, akár abban az esetben is, ha megszületik ugyan az egyezség az adósságlimit-emelésről, de a cég megítélése szerint az nem segíti elő a hosszú távú amerikai költségvetési és adósságkonszolidációt.

adósságplafon képviselőház deficitcsökkentés Amerika emelés
Kapcsolódó cikkek