Magyar gazdaság

Megalakult a csokornyakkendő kormány Belgiumban

Európa leghosszabb kormányválsága ért véget hétfőn: 540 nap után a belga parlamenti pártok megegyezésre jutottak a kabinet összetételében.

Az alakuló kormányt – ahogy azt a hónapok óta tartó egyeztetések során már kiderült – a vallon Szocialista Párt elnöke, Elio Di Rupo vezetheti majd. Több mint három évtizede nem volt példa arra, hogy a kétnyelvű országot egy francia anyanyelvű politikus irányította volna.

A furcsa csokornyakkendőiről könnyen felismerhető politikust 13 miniszter és 6 államtitkár segíti majd a munkájában, őket hat párt delegálta. A pénzügyminiszteri posztot a flamand kereszténydemokrata Steven Vanackere veheti át a La Libre Belgique értesülései szerint.

Az országot a 2010 nyarán tartott választások óta ügyvezető kormány irányítja, azóta minden idők leghosszabb kormányalakítási tárgyalássorozata zajlott. A különféle formációkról folytatott egyeztetések sorozatosan kudarcot vallottak, és a mostani kísérlet sikerében is nagy szerepet játszott, hogy az ország jó gazdasági hírét – a hitelminősítők értékelése szerint is – rontani kezdte az elhúzódó politika válság.

A megállapodáshoz olyan kérdésekben kellett egyezségre jutni, mint az állam finanszírozásának átalakítása, illetve a jövő évi költségvetés. Ennek elfogadása akkor lett különösen sürgető, amikor a Standard & Poor''s november végén – néhány nappal a sokadik kormányalakítási próbálkozás kudarcát követően – a politikai bizonytalanságra hivatkozva rontott a belga állampapírok hitelbesorolásán.

kormány új kormány Belgium
Kapcsolódó cikkek