Magyar gazdaság

IMF: Ismertek a feltételek

Míg a valutaalap szerint a magyar kormány térfelén pattog labda a hiteltárgyalások megkezdésének ügyében, addig a kabinet ennek ellenkezőjét állítja. A hónapok óta tartó huzavonát az ország sínyli meg, amely a növekvő bizonytalanság miatt egyre drágábban juthat majd pénzhez a tőkepiacokon.

A magyar kormány „igenis ismeri” az IMF azon feltételeit, amelyek a hiteltárgyalások megkezdéséhez szükségesek, mondta tegnap a Világgazdaság kérdésére Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap állandó magyarországi képviselője az Andrássy Egyetem és a Német Nagykövetség által rendezett budapesti háttérbeszélgetésen. Később hozzátette: „a labda most a kormány térfelén pattog”.

Bár részletes információkat nem kívánt közölni, szavaiból kitűnt, hogy az IMF részben gazdasági, részben – áttételesen – politikai feltételekhez köti az egyeztetések megkezdését. Utóbbi gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormánynak előbb el kell fogadtatnia a parlamenttel az Európai Bizottság által megkívánt, nagyrészt politikai jellegű jogszabályváltozásokat – a jegybanki függetlenség, a bírák korai nyugdíjazása és az adatvédelmi hivatal függetlensége terén.

Ami a gazdasági feltételeket illeti, Ivascsenko megerősítette korábbi közlését: „erős elkötelezettséget” szeretnének látni a magyar kormány felől arra, hogy a makrogazdasági stabilitás szempontjából a vitatott területeken hajlandók a változtatásra. Ezt azzal indokolta, hogy „a magyar államadósság továbbra is magas, ennek fenntarthatósága pedig nagyon törékeny”, majd figyelmeztetett: az államháztartásnak az előttünk álló két évben nagyon magas refinanszírozási szükséglete van, és korántsem mindegy, hogy milyen kamatok mellett lesz képes pénzt felvenni az ország a tőkepiacokon. Mivel a nemzetközi befektetők egyértelműen megállapodáspártiak, a hozamok akkor fognak csökkenni, ha Magyarország mielőbbi megegyezik az IMF-fel.

„Épp az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték teremt lehetőséget arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tíz milliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében” – mondta ezzel összhangban a portfolio.hu március eleji konferenciáján Fellegi Tamás . A hiteltárgyalások vezetésével megbízott tárca nélküli miniszter legutóbbi washingtoni útjáról hazatérve pedig úgy nyilatkozott: közeledett Magyarország és az IMF álláspontja abban, hogy az egyeztetés fókuszában a gazdasági-pénzügyi kérdéseknek kell állniuk.

Ezekről Ivascsenko tegnap annyit mondott: a kormánynak „javítani kell a költségvetési kiigazítási csomag összetételén, amelynek növekedésösztönzőnek kell lennie, azt nagyon okosan kell összeállítani”. Ezen a téren a valutaalap tehát tanulna a korábbi hibáiból: a múltban ugyanis számos nemzetközi példa volt arra, hogy az általa diktált megszorító csomagok megfojtották a gazdasági bővülést.

Az IMF képviselője elismerte, hogy a kormány a munkaerőpiacon jó lépéseket tett az aktivitás fokozására, az adórendszerben viszont változtatásokat tart szükségesnek: szerinte azt átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá kell tenni, vissza kell állítani az egyensúlyi állapotot, a különadókat pedig ki kell vezetni. Egyúttal kritizálta a jelentős megemelését, mivel ez csökkenti az ország versenyképességét.
Losoncz Miklós, a BME Közgazdaságtan Tanszékének professzora mindezzel összefüggésben kiemelte: csak fenntartható eszközökkel lehet biztosítani a költségvetés tartós egyensúlyát. Megjegyezte: Magyarország most elsősorban bizalmi válságban van, és főleg ezt kellene kezelnie a kormánynak.

A szerint nem biztosak az adóbevételek

Nehéz feladat lesz az idei évre tervezett 10 500 milliárd forint adóbevételi terv teljesítése – mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese. Az összeg több mint 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, és egyelőre nem tudni, hogy teljesít a magyar gazdaság, befolyik-e a várt összeg a baleseti vagy a játékadóból.

Kormány: továbbra is készen állunk a tárgyalásokra

Az IMF magyarországi képviselőjenek nyilatkozatát a tárca nélküli miniszter sajtóirodája a Világgazdaság megkeresésére nem kívánta kommentálni. „A kormány továbbra is kész a hivatalos tárgyalások megkezdésére. Ahogy Fellegi Tamás miniszter március 16-i washingtoni útja során hangsúlyozta, egyetértés volt a felek között abban, hogy egy gazdasági-pénzügyi csomagról folynak az egyeztetések, azok előkészítéséről van szó. Ezek alapján a magyar álláspont szerint tehát az IMF nem érdekelt semmilyen olyan politikai természetű feltételrendszerben, ami akadályozza, hogy a tárgyalások a gazdasági-pénzügyi kérdésekben elkezdődjenek” – áll a sajtóiroda lapunkhoz eljuttatott reagálásában.

IMF ivaschenko
Kapcsolódó cikkek