Magyar gazdaság

A Fed meglepte a piacot – Zuhant az euró

A globális piaci hangulat és kockázatvállalási hajlandóság tekintetében negatív fordulatot hozott a keddi kereskedési nap. Az európai részvénypiacok is gyenge teljesítményt nyújtottak, de euró/dollár árfolyam az európai kereskedés szakaszban még inkább oldalazó mozgást mutatott – vélekednek a CIB Bank közgazdászai.

Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottsága (FOMC) legutóbbi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyve azonban határozottan visszavetette a kockázatvállalási hajlandóságot, miután a dokumentum szerint csak egészen kevés FOMC-tag állt ki a további monetáris lazítás (rövid távú) szükségessége mellett – hangsúlyozzák reggeli elemzésükben a CIB elemzői.

Úgy látják, ez a hír lendületet adott a dollárvásárlásoknak, illetve a kockázatosabbnak ítélt eszközök eladásának. Az euró/dollár látványos (rövid időn belül csaknem 1 százalékos) zuhanást mutatott, egészen az 1,3220-es szint alá. A mai ázsiai kereskedési órák sem hoztak korrekciót, a dollár tovább erősödött az euróval szemben, már az 1,32-es határ alatt is születtek kötések. Az FOMC-jegyzőkönyv mellett ausztrál, illetve ázsiai tényezők is visszahatottak az euró-dollár árfolyamra, többek között a meglepetésre újabb havi hiányt mutató ausztrál külkereskedelmi egyenleg miatt, vélekednek.

Az 1,3350 közeléből 1,32 alá zuhanó euró/dollár mellett a főbb amerikai tőzsdeindexek az európaiaknál mérsékeltebb, fél százalék alatti veszteségeket könyveltek el. A VIX is emelkedett, de a napi csúcsánál lejjebb, a megelőző napi zárószintet csak kissé meghaladva zárta a kereskedést. A kockázati étvágy visszaesése ellenére az amerikai, illetve német állampapírok csak alig vagy egyáltalán nem tudtak profitálni a tegnapi piaci hullámból. Európában a perifériaországok kötvényei kifejezetten gyengén teljesítettek – mutatnak rá.

Ma ismét Európa lehet a befektetői figyelem középpontjában: nem csupán az EKB soron következő kamatdöntő ülése és a legfrissebb PMI-adatok miatt, hanem a Spanyolországban esedékes kötvényaukciók miatt is, miután a mediterrán országban nemrég bejelentett 2012-es költségvetési tervek és kiadáscsökkentő intézkedések közzététele után először kerül sor piaci adósság-kibocsátásra. Emellett a kötvénykibocsátást az EU-s mentőcsomag óta szüneteltető (és csak kincstárjegyeket aukcionáló) Portugália egy új, 18 hónapos papírral jelentkezik a mára tervezett állampapír-aukcióján.

A keddi negatív globális hatások még csak részben voltak érzékelhetőek a magyar pénzügyi eszközök piacain, hiszen a devizapiaci hatások jórészt az FOMC-jegyzőkönyv publikálása után jelentkeztek. Ennek megfelelően a forint alapvetően trend nélküli mozgást mutatott, nagyrészt az euró/forint 293,50-294,50-es sávban ingadozva.

jegyzőkönyv EKB Fed eurózóna kamatdöntés fomc federal reserve
Kapcsolódó cikkek