Magyar gazdaság

Még nagyobbat eshet idén az olasz gazdaság, mint eddig várták

Az olasz gazdasági minisztérium rövidesen az eddig vártnál nagyobb idei gazdasági zsugorodásra vonatkozó hivatalos előrejelzéssel áll elő - közölte az Il Sole 24 Ore című olasz lap kedden, forrásmegjelölés nélkül.

A kormány decemberben 0,4-0,5 százalékos gazdasági zsugorodást jelzett előre 2012-re. Az olasz napilap által idézett forrás szerint a kormány most már 1,3-1,5 százalékos csökkenést vár, ami összhangban áll az olasz központi bank és az Európai Bizottság várakozásával.

A lapnak nyilatkozó forrás ugyanakkor hangsúlyozta, a kormány továbbra sem mond le arról a céljáról, hogy 2013-ban kiegyensúlyozott legyen az államháztartás, és ennek érdekében nem engedi a 1,3 százaléka fölé emelkedni a deficitet az idén.

GDP olaszorszég visszaesés gazdaság
Kapcsolódó cikkek