BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

RBS: Magyarországnak őszig nincs szüksége a nemzetközi tőkepiacra

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról.

A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni elemzőstábja a múlt héten Budapesten járt, ahol találkozott az MNB elnökével, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) illetékeseivel, nemzetközi pénzügyi szervezetek képviselőivel, valamint magánszektorbeli banki szakértőkkel.

Timothy Ash, az RBS londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója a látogatásról befektetőknek összeállított, Londonban hétfőn ismertetett beszámolójában közölte: az RBS elemzői találkoztak Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterrel is, aki szerint a magyar kormány elkötelezett az IMF-program mellett, ám most már csak az Ecofin június 22-én esedékes ülése után számít a hivatalos tárgyalások elkezdésére.

Az ülésen Magyarország várakozása szerint jóváhagyják az új konvergenciaprogramot, és várhatóan "jelzés" érkezik arról is, hogy mi az Európai Bizottság véleménye a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről.

A magyar kormányzati feltételezés az, hogy "további zöld jelzések" az EU részéről javíthatják a tárgyalási pozíciókat az IMF-fel - áll az RBS hétfői londoni beszámolójában.

Az RBS vezető felzárkózó piaci közgazdásza szerint a cég elemzői stábjának budapesti látogatása során az ÁKK megerősítette, hogy "valószínűtlen" egy eurokötvény-kibocsátás az IMF-egyezmény megkötése előtt, és Magyarországnak őszig nincs is szüksége a nemzetközi tőkepiac megcsapolására.

Timothy Ash hétfői elemzésében közölte ugyanakkor, hogy az RBS saját véleménye szerint ha lehetőség mutatkozna a piacon, és az árazás vonzó, a kormány az ÁKK-t mégis kötvénykibocsátásra ösztökélné, abból a meggondolásból, hogy pénzügyi helyzetének erősítése javítaná tárgyalási pozícióit az IMF-fel.

Ez utóbbi lehetőséggel kapcsolatban azonban megoszlanak a londoni elemzői vélemények. Más citybeli házak inkább azt valószínűsítik, hogy Magyarország valóban csak az IMF/EU-megállapodás létrejötte után hajt végre kötvénykibocsátást, és akkor is csak korlátozott értékben.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői minap ismertetett legutóbbi prognózisukban azt jósolták, hogy az IMF/EU-egyezmény megkötése után Magyarország le is fog hívni a számára jóváhagyott hitelkeretből, és a következő két évben csak 3 milliárd euró értékű kötvényajánlattal jelenik meg a magántőkepiacon, vagyis nem fogja a teljes lejáró szuverén devizatörlesztési kötelezettséget a piacról refinanszírozni.

A JP Morgan londoni szakértői ezt az előrejelzésüket azzal a véleményükkel indokolták, hogy az ennél nagyobb értékű devizakötvény-kibocsátást a piac esetleg az IMF-feltételrendszer teljesítésével kapcsolatos magyar kormányzati hajlandóság gyengüléseként is értelmezhetné.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.