GKI: Az idén nem lesz IMF-megállapodás, visszaesik a gazdaság
Az idei költségvetést a kormány 0,5 százalékos GDP növekedéssel és 4,2 százalékos inflációval készítette.
Az intézet a magánfogyasztás 2,5 százalékos, a beruházások 4 százalékos visszaesésével számol. Vértes András közölte, hogy a GDP-arányos beruházási ráta 16 százalékra esett, ami az Európai Unió 27 országa közül az egyik legalacsonyabbnak számít, csak a görög és az ír adat rosszabb.
A GDP-arányos államháztartási hiány az idén 2,5 százalék lesz az intézet kutatói szerint, akik az év végére 7,0 százalékos alapkamatot várnak. A GKI elnöke szerint ennél akkor lesz alacsonyabb a kamatszint, ha az új összetételű monetáris tanács azt kikényszeríti.
"Az idén már nem lesz IMF megállapodás, kivéve ha a pénzpiacon stresszhelyzet alakul ki, azaz a jelenlegi kamatok és árfolyamok meredeken felugranak, akkor sürgős lesz a hitelszerződés a kormánynak" - mondta Vértes András.
A GKI szerint a foglalkoztatás romlását csak statisztikailag fedi el a közmunka növekedése. A lakosság jövedelme és fogyasztása csökken, a beruházások zuhannak.
A szakértők szerint az egyetlen siker az államháztartási hiány idén és jövőre várható csökkenése, a túlzottdeficit-eljárás alóli jövő évi kikerülés ígérete. Ennek pozitív kisugárzását azonban semlegesítik a negatív folyamatok, és főként az azokat előidéző, hibás gazdaságpolitikai és intézmény-átalakítási lépésekhez való ragaszkodás. Ez tükröződik az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos politikában is, ami igazából a nemzetközi intézmények távoltartására törekszik.