Mindenkinek lépni kell nyugdíjügyben
Mára teljesen világossá vált, hogy a magyar – immár csak kétpilléres – nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában hosszú távon nem tartható fenn. Ennek több oka van: az egyik, hogy az aktív réteg aránya fokozatosan csökken a népességen belül, a nyugdíjasoké pedig növekszik. Emellett az átlagos élettartam növekedésével fokozatosan emelkedik a nyugdíjban töltött átlagos időszak hossza is, amely az egy főre eső ellátási igényt növeli.
Erre a folyamatra egyrészt az állami ellátórendszer reformjával lehet reagálni. Így például lehet növelni a járulékokat, emelni a nyugdíjkorhatárt, csökkenteni a járadékokat, illetve támogatni a nyugdíjas évek alatt történő munkavégzést. Be kell látni ugyanakkor, hogy ezek az intézkedések önmagukban nem elégségesek az egyre mélyülő ellentmondások kezeléséhez, vagyis a mostani állapot már maguktól az érintettektől – vagyis a leendő nyugdíjasoktól – is aktív cselekvést kíván.
A jó hír az, hogy a magyar lakosság a jelek szerint kezdi felismerni az öngondoskodás, a nyugdíjas évekre való előtakarékoskodás szükségességét. Az AEGON megbízásából végzett kilenc országot érintő nemzetközi kutatás adatai szerint a magyar válaszadók 76 százaléka fontosnak látja a minél több forrásból származó nyugdíjat, emellett már 71 százaléka vélekedik úgy, hogy fontos a tervszerű felkészülés a nyugdíjas évekre. Szintén biztató eredménye a kutatásnak, hogy bár egyelőre a magyarok igen kis része képes érdemben megtakarítani kifejezetten a nyugdíjas éveire, 44 százalékuk tervezi, hogy elkezd félretenni.
Biztató eredménye a kutatásnak az is, hogy a magyarok túlnyomó többsége szerint szükség van a nyugdíjrendszer valamilyen irányú reformjára, vagyis a lakosság többsége várhatóan nem ellenezne ilyen irányú lépéseket. A megkérdezettek valamivel több, mint a fele például úgy gondolja, hogy az állami nyugdíjellátás fenntarthatósága érdekében növelni kell az adókat, és ezzel párhuzamosan csökkenteni a nyugdíjkifizetések mértékét, és csak 5 százalék látja úgy, hogy a rendszer változtatás nélkül is működőképes marad. Figyelemre méltó viszont, hogy a magyarok mereven elutasítóak a nyugdíjkorhatár emelésével szemben: 68 százalékuk nem tart elfogadhatónak újabb ilyen jellegű lépést.
Ezzel együtt a magyar lakosság igen pesszimistának mondható a nyugdíjjal kapcsolatos kilátásait illetően. Az AEGON kutatása szerint a magyarok 55 százalékának komoly kétségei vannak a majdani nyugellátással kapcsolatban, 31 százalékuk pedig „nagyon pesszimistának” vallja magát, és csupán a megkérdezettek egy százaléka látja úgy, hogy a jövő nyugdíjasai jobban élnek majd, mint a jelenlegiek.
Ezzel párhuzamosan a megkérdezettek 83 százaléka vélekedik úgy Magyarországon, hogy az állami nyugdíj veszíteni fog értékéből, 78 százalékuk pedig úgy látja, hogy tovább kell dolgoznia, hogy elérje a nyugdíjkorhatárt. Ez a pesszimizmus a nyugdíj vásárlóértékével kapcsolatos várakozásokban is megmutatkozik: a magyar lakosság igen jelentős hányadának vannak kétségei azzal kapcsolatban, hogy a majdani nyugdíja elegendő lesz-e a mindennapi megélhetésre: különösen pesszimisták a nők és a középkorúak, akik nem bíznak abban, hogy a gazdaság talpra áll, mielőtt eljön a nyugdíjba vonulásuk ideje.
A nagyfokú pesszimizmus ugyanakkor az eddig megtett lépésekben nem tükröződik, vagyis az érintettek a súlyos aggodalmaik ellenére igen keveset tesznek, illetve tudnak tenni a majdani nyugdíjukért. Az AEGON kutatása szerint ugyanis a megkérdezettek 37 százalékának nincs vagy igen kicsi mértékű a saját nyugdíjcélú megtakarítása. Nagyon jól felkészültnek a megtakarítások szempontjából viszont csak a magyarok 1,5 százaléka vallja magát, szemben a németek 14 vagy az amerikaiak 11,5 százalékával. A felelősség kérdésében szintén igen rosszul állnak a magyarok: több mint 18 százalékuk egyáltalán nem vagy inkább nem érzi magát felelősnek a nyugdíjas éveiben keletkező jövedelméért.
Mindezek alapján még mindig igen jelentős az a réteg Magyarországon, amely kizárólag az állami nyugdíjpillérre támaszkodhat időskorában, ami – és ezt nem nehéz belátni – hosszú távon katasztrófahelyzethez vezethet. Így létfontosságú, hogy öngondoskodással tudják majd biztosítani időskori megélhetésüket. Ezt a felismerést persze a pénzügyi szolgáltatóknak is támogatniuk kell például azzal, hogy vonzó, a mostani bizonytalan helyzetben is reális alternatívát jelentő konstrukciókkal jelennek meg a piacon, és az öngondoskodás szükségességére minden rendelkezésre álló eszközzel felhívják az érintettek figyelmét. A probléma ugyanis közös, és a megoldása is mindenkinek alapvető érdeke.
