BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lagarde: Nincs kedvem tárgyalni a görögökkel

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főnöke síkra szállt az ellen, hogy enyhítsék a Görögországnak szánt takarékossági előírásokat. "Egyáltalán nincs kedvem ahhoz, hogy tárgyaljunk vagy újratárgyaljunk" - hangoztatta az IMF vezérigazgatója a CNBC amerikai tévének nyilatkozva.

Lagarde biztos benne, hogy a görög kormány "kitűnő számokat" fog előterjeszteni a mentőcsomag megvalósítása során. Mint mondta, kíváncsi arra, hogy mit teljesített Athén az elmúlt hónapokban. A BusinessWeek ezzel kapcsolatban megjegyezte, az új görög kormány abban reménykedik, hogy a nemzetközi hitelezők enyhítik a takarékossági feltételeket.

Az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank szakértőiből álló trojka kedd óta ismét a könyveket vizsgálja Athénban. "Ha meggyőzzük a hitelezőket, hogy van más receptünk, és ezzel ugyanezeket a célokat el tudjuk érni, akkor igazíthatunk  a takarékossági programon" - jelentette ki Szimosz Kedikoglu kormányszóvivő. Athén legfontosabb célja két év haladék.

A görög gazdaság kilátásai azonban továbbra is komorak. Chrisztosz Sztaikurasz pénz ügyminiszter-helyettes kedden utalt egy tanulmányra, amely szerint a görög gazdasági teljesítmény (GDP) 2012-ben 6,7 százalékkal csökken. A jegybank két hónappal ezelőtt még 4,5 százalékos csökkenésről beszélt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.