Októberben csődbe mehet Japán
Jun Azumi pénzügyminiszter pénteken azzal a felhívással fordult a két legnagyobb ellenzéki párthoz, hogy fogadják el a folyó költségvetés finanszírozása szempontjából fontos törvényt. Ez lehetővé tenné a kormánynak, hogy államkötvényeket bocsásson ki azért, hogy a költségvetésnek közel a felét finanszírozhassa. "E törvény nélkül összeomlik a költségvetés" - figyelmeztetett Azumi.
A Handelsblatt szerint 2012/2013-as pénzügyi évre a költségvetésnek jó 90 ezer miliárd jen áll rendelkezésre. Összesen 38,5 ezer milliárd jent kellene államkötvényeken keresztül beszedni. A kormányzati kiadások az előrejelzések szerint ez év október végéig 43,9 ezer milliárd jent. Ha a kérdéses törvényt nem fogadják el, a rendelkezésre álló források 46,1 ezer milliárd jenre csökkennek, ami azt jelenti, hogy maximum októberig finanszírozható a japán állam.
A Reutersnek nyilatkozó pénzügyminisztérium illetékesek közölték, hogy ha nem sikerül megegyezésre jutni, szeptembertől megkezdődhet a helyi önkormányzatok adókedvezményeinek csökkentése. A kabinet igyekszik priorizálni a nyugdíjakat és szociális ellátásokat, de ha elfogy az államháztartás pénze, akkor már nem sokat tehet.