Magyar gazdaság

Orbán Viktor újra meghátrál

Orbán Viktor két héttel ezelőtt még azt mondta, ha „ha egyszer a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy tranzakciós illeték lesz, meghatározta annak a körét, akkor az úgy lesz.” Miután az Európai Központi Bank, az Európai Unió és az IMF is kifogásolta a tranzakciós illeték jegybankra történő kivetését már puhább álláspontot fogalmazott meg a kormány. Orbán ma már azt mondta, hogy meg fogják védeni a munkahelyeket és ennek a fedezete a tranzakciós adó. Hangsúlyozta, ha valamiért ez így nem lehetséges, akkor másképpen oldják meg.

Logikusnak és elkerülhetetlennek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a tranzakciós illeték nemzeti bankra való kiterjesztését a Hír TV-ben, még július első felében. A jegybank megadóztatásának esetleges nemzetközi vétóját érintő kérdésre kijelentette: a magyar parlament döntéseit senki sem tudja megvétózni.

A tranzakciós illetéknek a Magyar Nemzeti Bankra való kiterjesztése a kabinet szerint logikus, szükséges és elkerülhetetlen - jelentette ki Orbán Viktor. Arra a kérdésre, van-e vészforgatókönyv arra az esetre, ha mégsem terjeszthetik ki az illetéket a jegybankra, azt válaszolta: Magyarországot a magyarok kormányozzák, "ha egyszer a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy tranzakciós illeték lesz, meghatározta annak a körét, akkor az úgy lesz".

"A magyar parlament döntéseit senki sem tudja megvétózni" - felelte Orbán Viktor még szintén július 10-én a Hír TV-ben arra a kérdésre, mi történik akkor, ha az Európai Központi Bank vagy az IMF megvétózza az MNB megadóztatását, és így nem folyik be a várt pénz, a munkahelyvédelmi terv fedezete. Hozzátette, az EKB-nak véleménynyilvánítási joga van, az álláspontját meg kell hallgatni, de a döntésben való részvételre semmilyen lehetősége nincs.

Tranzakciós illeték: csak az időjárás változik gyorsabban

Varga Mihály, tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter már enyhébben fogalmazott , miután az EKB élesen támadta a tranzakciós illetéket, és tárgyalásokat folytatott a nemzetközi szervezetekkel. Mint az EU/IMF-tárgyalásokon kiderült, a nemzetközi hitelezők is osztják az EKB nézetét, miszerint a tranzakciós jegybankra való kiterjesztése csorbítja a központi bank függetlenségét.

Az EKB véleményében megjelenése után azt írtuk, ha az ellentétes álláspontok nem közelednek a tranzakciós adó kapcsán, akkor az komoly akadályt jelent az EU/IMF-megállapodás előtt.

Varga Mihály tegnap reggel az MR-1 Kossuth Rádióban elmondta, hogy az illeték MNB-re való kiterjesztését a tárgyalódelegációban is képviselt Európai Központi Bank kifogásolta, és a tárgyalások során ehhez közeli véleményen voltak az IMF és az EU delegáltjai is. A miniszter szerint a mostani tárgyalási szünet arra is alkalmat ad, hogy a magyar kormány is értékelje álláspontját, "ha szükség lesz erre, akkor nyilván ehhez a kérdéshez hozzá fogunk majd nyúlni". Este az MTI-nek Varga Mihály azt is elmondta: a megbeszéléseken konkrét felvetésként hangzott el, hogy az MNB-re kivetett tranzakciós illetéket szüntesse meg a kormány.

Emlékezetes, a tranzakciós illetéket azért tervezte kivetni a kormány, hogy fedezze a munkahelyvédelmi akcióterv forrásait.

Orbán Viktor miniszterelnök az MR-1 Kossuth Rádió ma reggeli műsorában azt mondta, meg fogják védeni a munkahelyeket és ennek a fedezete a tranzakciós adó. Hangsúlyozta, ha valamiért ez így nem lehetséges, akkor másképpen oldják meg, de a célokból nem engednek.

Orbán Viktor korábban már engedett a nemzetközi feleknek, amikor a jegybank függetlenségének kérdése merült fel az új MNB-törvény miatt. Emlékezetes, az új jegybanktörvény elfogadása több mint fél évig akadályozta a hiteltárgyalások megkezdését, majd a kormány elszánta magát a módosítás mellett.


IMF imf-tárgyalások központi bank MNB Varga Mihály tranzakciós illeték jegybank
Kapcsolódó cikkek